Kemény torna Egerben

Kemény torna Egerben

2013. 11. 23.
Megosztás

Kemény Ferenc halálának évfordulóján rendhagyó megemlékezést szervezett azegri iskola vezetése.

Teremlabdarúgó tornára hívták az olimpiai iskolákat. A mérkőzések megkezdése előtt a házigazdák ókori görög öltözékben elevenítették fel a korabeli játékok történetét, majd kiemelték névadójuk szerepét az újkori játékok létrehozásában. Kékesi László igazgató – a MOA Tanács tagja- a legeredményesebb sportolóknak emléklapot adott át. A csarnok bejáratánál lévő márványtábla koszorúzása után a megnyitón dr. Jakabházyné Mező Mária köszöntötte a csapatokat.

A Kemény Ferenc Sportcsarnokban nyolc iskola 3-4. osztályos csapatai két csoportban játszották a 2x10 perces mérkőzéseket. A kis focisták lelkesedése és technikai bravúrjaik magával ragadták a szurkoló szülőket és tanulókat, amelyeket tapssal jutalmaztak.

Amíg a mérkőzések zajlottak, az iskola tornatermében szellemi vetélkedőn mérték össze tudásukat a 4 fős csapatok, az egri főiskolások zsűrizésével. Kedves színfolt volt a szülők csapata!

A Kemény Ferenc Labdarúgó torna végeredménye:
1. Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola - Eger, 2. Bene Ferenc Általános Iskola - Budapest, 3. Mező Ferenc Tagiskola – Mezőkövesd, 4. Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium – Budapest, 5. – 6. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola – Budapest és Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola – Budapest, 7.- 8. Halassy Olivér Általános Iskola – Budapest és Hajós Alfréd Általános Iskola – Budapest

Különdíjak:
A legjobb kapus: Hegedűs Zoltán – Mezőkövesd
Mezőny legjobbja: Balogh Dániel – Eger
Gólkirály: Sós Máté – Eger