A 2024-es párizsi játékok szervezői bemutatták a közös olimpiai és paralimpiai logót

A 2024-es párizsi játékok szervezői bemutatták a közös olimpiai és paralimpiai logót

2019. 10. 22.
Megosztás

Látványos bemutató kíséretében rántotta le a leplet a szervezőbizottság a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok emblémájáról az előkelő Grand Rex filmszínházban. Az ötkarikás játékok történetében most először kapott olimpia és paralimpia közös logót, amely a szervezők játékokhoz kötődő nagyratörő elképzelését jelképezi.

A logó három fő elem köré épül: az aranyérem, amely a sportot képviseli, a láng, amely az olimpiai és paralimpiai játékokat reprezentálja, valamint Marianne, a franciák történelmi szimbóluma.

Az art deco stílusú betűtípussal ellátott dizájn, amely az 1924-es párizsi játékoknak is emléket állít, egyfajta optikai illúzió, így a logóból egyszerre kivehető az érem, az arc és a lángok alakja, nézőponttól függően.

„Az embléma kulcskérdés volt számunkra. Olimpikonok és paralimpikonok egyaránt aktívan kivették a részüket a megvalósítási folyamatból” – vélekedett Tony Estanguet, a párizsi szervezőbizottság elnöke, aki azt is elmondta, hogy a versenyek helyszínei azonosak lesznek mind az olimpiai, mind a paralimpiai sportolók számára.

„Hisszük, hogy ebben az országban meg kell erősíteni a sport szerepét az emberek mindennapi életében, kortól és képességtől függetlenül mindenkinek helye és szerepe van abban, hogy a 2024-es játékok sikeresek legyenek. Az ünneplések és a játékok öröksége tekintetében, az olimpiára és a paralimpiára is ugyanazok az elképzeléseink. Nagyon boldog vagyok, hogy ezen a logón keresztül be is mutathatjuk ezt az erős üzenet.”

Az eredeti logó, amelyet a pályázási időszak alatt használtak a párizsi szervezők, az ikonikus Eiffel-torony és a 24 szám közös grafikája volt, az egyik legötletesebb és leghatásosabb dizájn volt.

Múlt héten a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének közgyűlésén Dohában bejelentették a 2024-es játékok szervezői, hogy új logót készítenek a játékoknak, amiben nem fog megjelenni a francia főváros ikonikus jelképe.

„Szeretem a három szimbólum egységét, a sportot jelképező érmet, a lángot, amely az olimpiai és paralimpiai lángot testesíti meg, és az arcot. Szerintem ez a három fő üzenet, amelyet a 2024-es párizsi játékokon közvetíteni szeretnénk. Ez a sportról, az erőről és a játékok varázslatáról szól. A pályázatunk üzenete is az volt: „Made for Sharing” (megosztásra, osztozásra született), ezt a vonalat követve kívánjuk továbbra is az embereket a játékok középpontjába helyezni.

Etienne Thobois, a 2024-es párizsi szervezőbizottság vezérigazgatója Dohában elmondta, az új logó része egy úgynevezett újraindító kampánynak.

„Azt szeretnék, hogy az új embléma jobban tükrözze, kik vagyunk mi és mik a számunkra fontos értékek. Azt szeretnénk, hogy ez a logó tükrözze a 2024-es párizsi olimpia vízióját, amelyből a társadalom és minden polgár profitál."

(insidethegames.biz, fotó: Getty Images)