Jászapáti Petra a 23. magyar pontszerző a téli olimpiák történetében, övé a 20. pontszerző hely

A szocsi olimpikon szerint is az EYOF egy „kicsi” olimpiának tekinthető

2019. 02. 15.
Megosztás

Simon Ágnes – Gál Ágotával együtt – a sífutók edzőjeként vesz részt a szarajevói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A korábbi válogatott sportoló a Magyar Csapat tagjaként versenyzett 2014-ben a szocsi téli olimpián, így nem csak a magyar fiatalok teljesítményéről, hanem az EYOF-ról, mint olimpiai fesztiválról is elmondta gondolatait.

„Tulajdonképpen az EYOF egy kicsi olimpiának tekinthető, hiszen ez egy multisport-esemény, ahol több olimpiai sportág kerül programba, azonban kevesebb, mint a felnőttek esetében, nincs például szánkó, síugrás vagy bob, így létszámban is kevesebben vagyunk, amellett, hogy itt európai fiatalok mérkőznek egymással. Nagy hasonlóság az olimpiai vagy sportolói falu, Szarajevóban nagyon közel, egymáshoz képest pár perc sétára található az a két szálloda, ahol a közel ötven ország sportolóit, delegációit elszállásolták, a hotelek között pedig a 'Medál-pláza' található, ahol esténként – szintén a 'nagyokhoz' hasonlóan – az éremátadó ceremóniát rendezik. A közelség miatt a gyerekek sokat tudnak találkozni a versenyek után, vagy akár az étteremben, új ismeretségek köttetnek, és fontos, hogy nem 'csak' a sportágbeliekkel. Bizonyos értelemben jobb a hangulat, mint Szocsiban volt, hiszen ott három különböző falu volt kiépítve, jelentős távolságokkal egymástól. Szarajevóban így jobbak az ismerkedési lehetőségek, ezt ki is használják a fiatalok, amit jó látni; például a mi sífutólányaink hokimeccsre mentek csütörtök este a lesiklókkal, tehát van egy jópofa barátkozási lehetőség. Úgy gondolom, ez mindenképp előre mutató nekik, ha a sportágukat komolyan veszik, hosszú távon terveznek, esetleg majd kijutnak egy felnőtt olimpiára, és ezt az eszmét szem előtt tartva utazhatnak majd. Az is egy jó dolog, hogy bajnokok, példaképek közelében lehetnek, közelről láthatják korosztályuk legjobbjait, akár más sportágakban is.

A szervezők arra törekedtek, hogy megtegyenek minden a sikeres EYOF érdekében, hogy a sportolók, a résztvevők élményekkel térjenek haza. Nagyon jó volt a szállás, kiváló az étkeztetés, a versenyek lebonyolítása is rendben ment, eleinte talán a transzferközlekedés okozott némi nehézséget. A versenyhelyszínek közül volt, ami messzinek tűnt, de hát az előbb említett sportolói falu előnyeinek talán ez az egy hátránya lehet" – fejtette ki Simon Ágnes.

A szakembert a magyarok teljesítményéről is kérdeztük. „Önmagában maga az élmény, hogy itt lehetnek egy ilyen rendezvényen, jóval nagyobb, mint az az eredmény, amit elértek. Számítottunk rá, hogy nem dobogóközeli, hanem inkább a mezőny második feléhez sorolja őket. A fiatalok még nem voltak egyáltalán ilyen jellegű rendezvényen, junior világbajnokságon például vettek részt, de olimpiai multisport-eseményen még nem. Konkrét példaként a versenyeik végeztével a zárónapon reggel például a curling-csapatnak szurkoltunk, majd átmentünk a rövidpályás gyorskorisokhoz. Ez egy nagy élmény számukra, hogy több sportág versenyeit is megnézhettek, olyanokat is, amelyeket korábban alig ismertek.

A sífutó-versenyekről el kell mondanom, hogy nagyon nehéz körülmények voltak első nap: plusz fok volt és szakadó eső, nem volt könnyű hozzá a vax megválasztása sem; hosszú klasszikus verseny volt, ez a nehezebb szakáguk. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy végig mentek, magához képest mindenki megtett mindent. A másnapi versenyt már jobb körülmények, hóviszonyok között, korcsolyázó stílusban teljesítették. Látható, hogy az edzéslehetőségek, a versenytapasztalat és a tudásbeli eltérések milyen különbségeket jelenthetnek az eredmények terén" – vélekedett a szocsi olimpikonunk.

A magyar sífutókat az EYOF-on Kocsik Nóra, Laczkó Evelin Vivien és Balog Zoárd Ákos képviseli.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)