A Worldwide olimpiai partnerek támogatják a pandémia elleni küzdelmet

A Worldwide olimpiai partnerek támogatják a pandémia elleni küzdelmet

2020. 10. 03.
Megosztás

A koronavírus alaposan átírta a sportnaptárat, valamint a világ egészére is óriási hatással volt. Az olimpiai Worldwide-partnerek a sportolók, valamint helyi közösségük segítségére siettek.

Coca Cola

Az üdítőipari cég a halasztás bejelentését követően is elkötelezetten támogatja az általa szponzorált sportolókat, pénzügyi biztonságot nyújtva számukra a COVID-19-járvány által okozott felfordulás ellenére is. A vállalat Japánban egy sportolói programot indított, amely keretében a fogyasztók az üdítőitalok vásárlásakor gyűjtött pontokat pénzértékre válthatják a japán sportolók támogatása céljából, hogy valóra válthassák tokiói álmukat. A szirupgyártó mindemellett saját készítésű kézfertőtlenítőt adományozott klinikák, kórházak, idősotthonok számára, továbbá több mint hárommillió italt adományozott a közösségi szervezetek, ételbankok, élvonalban harcolók számára Észak-Amerikában.

Airbnb

Az online szálláshelyek piactere a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal karöltve elindította az olimpiai és paralimpiai élmények programját. Az új online platform egyedi lehetőséget biztosít az élsportolók számára, hogy megosszák szenvedélyüket, kapcsolatba lépjenek a szurkolókkal és bevételhez jussanak a járvány ideje alatt. A cég globális kezdeményezésbe fogott, mi szerint ingyenesen vagy államilag támogatott lakhatást biztosít a pandémia ellen harcolóknak, hogy hatékonyabban vehessék fel a küzdelmet a vírussal szemben. A vállalt célkitűzés értelmében 100 000 egészségügyi dolgozónak és szakembernek szeretnének lakhatást biztosítani világszerte.

Alibaba

A vállalat ismert kínai sportolók bevonásával kezdett élő edzésekbe, hogy az emberek a pandémia alatt is aktívak és fittek maradjanak. A technológiai óriás számos, mesterséges intelligencián és felhőalapú megoldáson nyugvó szolgáltatást nyújtott cégeknek és szervezeteknek, hogy hatékonyabban vegyék fel a küzdelmet a COVID-19 ellen; így az egészségügyi szakemberek online üzenetekkel, videókonferenciákon keresztül, vagy akár streamelve tudnak eszmét és tudást cserélni. Az Alibaba- és az alapítóról elnevezett Jack Ma-alapítvány széleskörű egészségügyi felszerelések adományozásába fogott, illetve az új koronavírus elleni védőoltás fejlesztéséből is kiveszik részüket.

Atos

A francia multinacionális IT- és tanácsadó cég még júliusban jelezte a sportolók és az egész olimpiai mozgalom iránti támogatását azáltal, hogy egészen 2024 végéig meghosszabbította megállapodását a NOB-bal mint Worldwide partner. Az új partnerség stabilitást nyújt a bizonytalan időkben, valamint segít a NOB-nak abban, hogy továbbra is széles körben támogassa a sportolókat és a tágabb sportmozgalmat, hiszen az ötkarikás szervezet bevételének 90%-át a sport és a sportolók fejlesztésébe fekteti. Az Atos számos közvetlen és partneri kezdeményezést koordinál a világon, megoldásokat és számítógépes technológiát biztosítva a tudományos világnak a vírus megfékezése, valamint a vakcinafejlesztés felgyorsítása érdekében. A cég 3D-s nyomtatási technológiáit pedig orvosi készülékek és felszerelés gyártásához igazították.

Bridgestone

A japán gumiabroncsgyártó által szponzorált sportolók az Olympic Channelen megjelent videósorozatban szerepeltek, amely során a mindennapi küzdelmeket vázolták fel, valamint, hogy mi motiválja őket, hogy a csúcsra jussanak. A sorozatban kiemelt szerepet kapnak az élsportolók által használt mentális eszközök, így a mindfulness, motiváció, vizualizáció, valamint ezek mindennapi életben való alkalmazása.

Dow

Az anyagtudománnyal foglalkozó cég nonprofit szervezetekkel, kormányokkal és üzletekkel lép partnerségre szerte a világon, hogy a vírus elleni küzdelem élvonalában lévőket, valamint a pandémiának kietett lakosságot segítse, így biztonsági, higiéniai termékeket és kézfertőtlenítőket gyártanak, valamint adományoznak.

General Eelectric

A GE technológia- és szolgáltatásprofilú vállalatának alosztályai, így például a GE Healthcare számos kezdeményezésbe fogott a COVID-19 ellen: felhőalapú páciensmegfigyelő szoftvert fejlesztett, megnövelte az egészségügyi berendezésekre vonatkozó gyártási kapacitást és termelést, így CT-ket, ultrahangos berendezéseket, mobil röntgengépeket és ventilátorokat gyártanak, amelyek a COVID-19 által fertőzött páciensek diagnózisában és kezelésében is fontos szerepet játszanak.

Intel

A NOB-bal karöltve a számítástechnikai nagyágyú a sportolói közösségnek nyújt eszközöket, amelyekkel könnyebben lavírozhatnak a világméretű járvány által okozott kihívások közepette: coaching, mentorálás, oktatási és fejlesztési szolgáltatások. A cég adományaival a diagnózis, kezelés és vakcinafejlesztés előremozdítását ambicionálja, kihasználva a mesterséges intelligenciában és a szupergyors számítógépekben rejlő potenciált. Az Intel mindemellett védőfelszerelést, maszkokat, kesztyűket és egyéb felszerelést is adományoz egészségügyi dolgozóknak. A tudósoknak és kutatósnak pedig ingyenes hozzáférést biztosítottak a cég terebélyes szellemitulajdon-portfóliójához.

Panasonic

A Panasonic bejelentette Japánban, hogy segíteni fog a létfontosságú cikkek hiányának csökkentésében, így a cég orvosi használatra megfelelő kesztyűket, szemüvegeket, maszkokat, valamint nagy teljesítményű légtisztító-berendezéseket adományoz.

Procter & Gamble

A P&G Group bejelentette, továbbra is kiáll a sportolók és az olimpiai mozgalom mellett, így egészen 2028 végéig megújította együttműködését a NOB-bal. Mint arról korábban cikkeztünk már, sportolókat és a sportot, a helyi közösségeket, valamint jótékonysági szervezeteket megsegítő kampányba fogott Athletes for Good néven. A vállalat a közösségi média erejét is felhasználja a higiéniai tanácsok terjesztésére, így például TikTokon is elindította a #DistanceDance kampányt.

Samsung

A Samsung január óta pénzügyi és materiális formában nyújtott segítséget a vírusnak legkitettebb kormányok és közösségek számára, így higiéniai csomagokat és orvosi felszerelést is adományoztak. A dél-koreai konglomerátum okostelefonokat is küldött a karanténban lévő pácienseknek, hogy kapcsolatban tudjanak maradni szeretteikkel, az oktatási intézményeknek pedig táblagépeket adományozott, hogy a tantermen kívül is oktatásban részesüljenek a diákok.

Toyota

Az emberek inspirálása végett a Toyota sportolói személyes történeteiket osztották meg, hogyan is néznek szembe a bizonytalansággal, hogyan legyünk ellenállóak. A japán autógyártó ráadásul különböző járműveket biztosított a tokiói kormány számára, valamint kórházak és egészségügyi intézmények számára.

Visa

A pénzügyi vállalat számos olimpikont felvonultatva válaszolt a krízisre: az élsportolók egy kampány során bátorították az embereket az otthonmaradásra, valamint a higiéniai szabályok betartására, mindemellett szponzorált sportolóik szerződését is meghosszabbították 2021-ig. A vírus feltartóztatására tett erőfeszítéseként a bankkártyaóriás jelentős pénzösszeggel járult hozzá a védekezéshez.

(olympic.org)