Attention! – a francia kormány megkezdi az olimpiai helyszínek felújítását

Attention! – a francia kormány megkezdi az olimpiai helyszínek felújítását

2019. 04. 04.
Megosztás


A Párizsban, illetve a környező Ile-de-France régióban 13 sportlétesítményt épít vagy újít fel a francia kormány a 2024-es nyári olimpiai játékok előtt.

A francia sportminisztérium állítása szerint 70 millió eurót fordítanak majd a projektre, amely magába foglalja uszodák, edzőtermek és sportkomplexumok renoválását is.

„A játékok teljes sikere érdekében fontos ambíciónk, hogy az hasznos is legyen a franciák számára. Alig várom, hogy lássam azokat az új helyszíneket, melyeket az esemény után a lakosságnak ajánlhatunk majd fel” – mondta Roxana Maracineanu sportminiszter.

Julien Denormandie francia államtitkár arról beszélt, hogy ezek a munkák támogatják az ötkarikás örökséget is. „Az olimpiai és paralimpiai helyszínek kiépítésén, illetve a jövőbeli országos előkészületeken túl, az intézményekbe fektetett jelentős anyagi támogatással, egy kézzel fogható örökség melletti elköteleződését is kifejezi az állam. A különböző Ile-de-France-i intézmények felújítása a környék lakóinak javára válik, valamint a térség sportjának fejlődéséhez is hozzájárul” – tette hozzá.

(insidethegames.biz, fotó: Paris 2024 - Facebook)