Az atléták nankingi kvótákért utaztak Bakuba

Az atléták nankingi kvótákért utaztak Bakuba

2014. 05. 28.
Megosztás

Szerdán 43 fiatal atléta utazott el Bakuba az európai olimpiai kvalifikációs versenyre. A sportolók még kedden találkoztak Budapesten, hogy aztán isztambuli átszállással elinduljanak az azeri fővárosba.

Mint Lengyák György utánpótlás-referenstől megtudtuk, az atléták közül többen is rajthoz álltak az elmúlt hétvégén a diákolimpia döntőjében.

Az utazók közül 100 m-en Szabó Dániel 10,71-gyel egyéni csúcsot futott, Győri Árpád ismét 50 mp alatt ért célba, és mögötte a 400 gátas Varga Dániel eredménye is 49-cel kezdődött az egykörös vágtában. 800 m-en Süli Richárd egyéni csúcsának örülhettünk.

Magasugrásban szintén egyéni csúcs született, a 205-ös eredmény Horváth Csaba nevéhez fűződik. Kalapácsvetésben Halász Bence (a képen) első dobásnál már közel 80 m-nél landolt a szer, majd az 5. és 6. kísérlete 82,60-ra és 82,52-re sikerült, Schmölcz és Príma pedig tovább folytatta csatáját gerelyhajításban. Végső döntés Bakuban lesz!

A lányoknál 100 és 200 m-en Ferenczi Melinda bakui formában versenyzett. 200 m-en elért 24,67-es eredménye 1,7-es szembeszélben biztató a kvalifikációs versenyre, de Sorok Klaudia 100 m gáton 3,8-as ellenszélben elért 13,60-as eredménye sem kevésbé. A négy ugrószámban bakui utazók nyertek.

Kiemelkedik Luterán Petra egyéni csúcsa magasugrásban: 1,78 m. A dobószámok közül Bácskay Zsófia (a képen Spiriev Attila szakmai igazgató és edző édesapja, Bácskay Béla társaságában) súlylökésben és kalapácsvetésben remekelt, Veres Bettina gerelyhajításban ért el egyéni csúcsot 47 m 29 cm-rel.

Az ifjúságiaknak tehát szépen alakul a formájuk Bakura, ám hogy ez így lesz-e, az a hétvégén eldől.

Az esemény honlapja

Az időrend

A bakui versenyre elutazott atléták névsora:

(A táblázatban feltüntettük, ha az adott atléta az európai top30-as ranglistán szerepel. Az utolsó oszlopban pedig megtalálható, hogy hány kvótát osztanak abban a versenyszámban Bakuban)

Vezetéknév Keresztnév (nevek) Születési idő Eredménye EU TOP30 Egyesület Edzők neve Európai kvóták
Ferenczi Melinda 12.10.1997. 24,67 PB 7 Zalaszám ZAC Kámán Ferenc 7
F. Tóth Anna 01.02.1997. 2:16,55 PB BEAC Szabó Imre 7
Novák Natália 07.04.1998. 2:15,90 PB Békéscsabai AC Tóth Sándor
Veisz Adrienn 17.01.1997. 4:44,65 PB Győri AC Búza László 3
Molnár Zita 08.04.1997. 10:17,48 PB SzoESE Kivés István 2
Sorok Klaudia 21.02.1998. 13,59 PB 1 Győri AC Farkas Roland 4
Soltész Gréta 12.06.1998. 14,51 PB Ócsa SE Spák József
Kis Zsófia 01.03.1998. 62,3 PB KSI SE Zollner László 5
Hári Anna Teréz 24.09.1997. 62,5 PB Zalaszám Zac Kámán Ferenc
Tóth Lili Anna 17.09.1998. 6:45,45 PB - 6:52,6 SB 3 DOVASE Fazekas Gáspár 2
Renner Luca Boglárka 30.11.1998. 1,75 PB 15 Váci Reménység Zsivótzky Attila 8
Luterán Petra 15.06.1997. 1,78 PB 8 Tatabányai SC Luterán László
Kiss Réka 02.09.1997. 3,80 PB 4 Bp. Honvéd Szabó Dezső 8
Lesti Diána Ágnes 30.03.1998. 5,73 PB - 5,60 PB Budafoki MTE Bartha Attila 7
Bajnok Eszter 26.04.1997. PB 12,73 4 Favorit AC Dovigyel Csaba 9
Bácskay Zsófia Matild 18.03.1997. 16,34 PB 6 Continent Company Bácskay Béla 9
Veiland Violetta 11.08.1998. 13,10 PB Zalaszám ZAC Bognár Szabolcs
Kálmán Alexandra 26.08.1998. 41,73 PB - 41,63 PB VEDAC Mozsdényi József 5
Bácskay Zsófia Matild 18.03.1997. 73,97 PB 1 Continent Company Bácskay Béla 11
Németh Eszter 27.05.1998. 57,60 PB - 57,31 SB 28 Dobó SE Németh László, Németh Zsolt
Veres Bettina 24.03.1997. 46,08 PB Szolnoki VSI Bencsik Pál 7
Kovács Emma 26.01.1998. 43,57 PB - 42,30 SB GEAC Máté Alpár
Südi Anna 05.10.1997. 27:31,13 PB BEAC Szabó Imre 7
Szabó Dániel 24.05.1997. 10,71 PB 1 ARAK Varga Tamás 2
Tóth Áron 25.02.1998. 11,09 PB Bp. Honvéd Könye Irma
Köcse Richárd 19.11.1997. 21,99 PB - 22,03 SB Zalaszám-ZAC Kámán Ferenc 2
Pálmai Márk 20.10.1998. 22,29 PB Bp. Honvéd Karakas Józsefné
Győri Árpád 16.04.1997. 49,74 PB Debreceni SI Donka László 2
Kovács Dániel 15.09.1997. 50,25 PB UTE Forgács Judit
Süli Richárd Ferenc 07.08.1998. 1:56,14 PB Gyulai AC Kertész István 3
Ott Benjámin 17.09.1998. 1:57,69 PB Zalaszám-ZAC Góczán István
Lendvai András 24.01.1998. 4:09,71 PB Győri AC Búza László 2
Bertalan Renátó 01.09.1997. 9:01,01 PB VEDAC Koós H. László 1
Varga Dániel 25.05.1997. 54,20 PB FTC Vágóné Solti Mária 1
Szántó Bence 04.01.1997. 6:18,92 PB - 6:23,03 SB Tatabányai SC Reichnach Ferenc 1
Horváth Csaba Benjamin 24.01.1997. 2,05 PB 7 Ikarus BSE Kőrös András 5
Dudás Máté Gábor 12.02.1997. 1,95 PB PVSK Raus Károly
Barcsay Ákos Csanád 04.04.1997. 4,50 PB - 4,30 SB Ikarus BSE Etédy Endre 8
Major Márk 06.01.1997. 55,57 PB Zalaszám-ZAC Bognár Szabolcs 6
Halász Bence 04.08.1997. 59,41 PB 5 Dobó SE Németh László, Németh Zsolt
Halász Bence 04.08.1997. 84,43 PB 1 Dobó SE Németh László, Németh Zsolt 10
Szentivánszky Péter 15.05.1998. 71,06 PB 10 Dobó SE Németh László, Németh Zsolt
Prima Balázs 18.04.1997. 65,45 PB 25 Gödöllői EAC Máté Alpár 10
Schmölcz Márk Xavér 14.10.1997. 65,54 PB 21 Tatabányai SC Schäfer Tamás
Burger Donát 10.12.1997. 53:13,48 PB Tatabányai SC Farkas Zoltán 5


(MOB-bl)