Akadályverseny lesz az öttusa új szakága

Akadályverseny lesz az öttusa új szakága

2022. 05. 03.
Megosztás


Miután több mint 60 javaslatot vizsgáltak meg az öttusa lovaglás szakágának kiváltására, végül az akadályverseny két változatát választották ki tesztelésre – tudatta kedden honlapján közleményben a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM).

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programján, a modern olimpiai játékok alapítója, Pierre de Coubertin elképzelései szerint.

A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik (laser-run), a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek.

Ahogy az idők változtak, az olimpiai program az évek során úgy fejlődött, hogy egyre nagyobb közönséget vonzzon a világ minden táján. A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) a sportág minden aspektusának felülvizsgálata során arra a döntésre jutott, hogy a lovaglás már életképtelennek bizonyult.

A lovaglás cseréjére felállított új, 5. szakági munkacsoport (New 5th Discipline Working Group) döntése meghozatalakor szigorúan követte a korábban meghatározott kritériumokat.

A kiválasztás során figyelembe vették a sportolók nézeteit, egészségügyi szempontjait (beleértve a terheléseket, sérüléseket és doppingellenes irányelveket), a televíziós közvetítéseket, a marketing és médialehetőségeket.

Az UIPM igazgatósága végül úgy döntött, hogy az akadályversenyt teszteli majd a vívás, az úszás és a laser-run mellett. A tesztelés közvetlenül az UIPM 2022-es öttusa világkupa-sorozat döntője után kezdődik június végén, Ankarában. Az átfogó elemzést követően a végső döntésről az UIPM közgyűlése novemberben foglal majd állást.

A NOB végrehajtó bizottsága december 9-én úgy döntött, hogy – a súlyemelés és az ökölvívás mellett – az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhet. A testület közgyűlése február 3-án hasonlóan foglalt állást.

A UIPM-nek ezév végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenki számára hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára. Az ötkarikás programba kedvező NOB-döntéssel jövőre kerülhet vissza a sportág.

Yasser Hefny, az UIPM Sportolói Bizottságának elnöke 22 ország 26 sportolójából álló fókuszcsoportot vezet.

Hefny azt mondta: „Sok hónapos részletes megbeszélések után egy mérföldkőnek számító döntés küszöbén állunk, amely örökre megváltoztatja a modern öttusa történetét, a sportágat, amelyet mindannyian szeretünk. Amikor először bejelentették a felhatalmazást, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a lovaglást leválthassuk a sportágunkból, sporttársaimnak világszerte sok kérdésük és aggályuk volt. Úgy gondolom, hogy az új 5. szakági munkacsoport nagyon alaposan értékelte a közösségünk által felvetett lehetőségeket, a belső és külső szakértelem megfelelő felhasználásával. Bár még mindig vannak konkrétumok, amelyeket véglegesíteni kell, új és kivételes lehetőségünk van arra, hogy növekedjünk, és láthatóvá tegyük sportágunkat a jövő generáció javára, és ez nagyon izgalmas."

A 2024-es párizsi olimpia után az új szakág bevezetése a modern öttusába a sportág teljes újraértékelése, egy olyan sportág jövőjét hivatott biztosítani, amely több mint 100 éve az olimpiai játékok központi részét képezi.

Az UIPM 5th Discipline Working Group tagjai:



(MOB, Fotó: pentathlon.org)