Befejeződött a MOA olimpiai tábora Bánkon

Befejeződött a MOA olimpiai tábora Bánkon

2018. 07. 02.
Megosztás


Hétvégén véget ért a Magyar Olimpiai Akadémia olimpiai tábora a Nógrád megyei Bánk községben. A táborban résztvevő 77 általános és középiskolásnak a tábor vezetése nagyon tartalmas és izgalmas programot állított össze, melyen a fiatalok aktívan vettek részt.

A június 25-én, hétfőn kezdődött tábor első napi történéseiről már számot adtunk. A hét további eseményeiről Győr Béla táborvezető, MOA-tanácstag számolt be.

„A következőkön a napi rutinfeladatok mellett a résztvevők a Prónay Kilátóhoz oda-vissza 15 kilométeres túrán vettek részt, amely után pihenés gyanánt agyagozást gyakorolhattak, ahol váltott csoportokban ismerkedtek az agyaggal, levélformákat készítettek, melyet a tanulók a tábor végén kiégetve megkaptak. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) támogatásával, valamint Hidvégi Vince, a Duna – Ipoly SE vezetője és kajakosai segítségével a Bánki tó vizén a gyerekek és a felügyelő tanáraik a sárkányhajózás szépségeivel ismerkedhettek meg. A gyakorlás után megalakított négy csapat a tó vizén kijelölt 200 méteres pályán, körmérkőzéses formában megmérkőzött egymással. A jó hangulatú csaták után a csapatok részére a szövetségtől kapott veretes érmeket Dónusz Éva és Hesz Mihály olimpiai bajnokok adták át. A Nógrád-községben tett kirándulás során a vár megtekintése, fegyverbemutató, csoportfoglalkozás, séta, a Dr. Hesz Mihály Általános Iskola megtekintése, interjú az iskola névadójával, vetítés, majd csoportokban olimpiai teszt kitöltése, valamint a Villányi Vadaspark látogatása volt az intenzív nap programja. Péntek délelőtt a Budapesti Honvéd SE, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság segítségével és katonái részvételével a gyerekek a légpuskalövészetet, a fegyver szét- és összeszerelést gyakorolhatták, valamint a Magyar Honvédség fegyvereivel ismerkedhettek meg tablók segítségével. Délután a táborlakók készítették elő a vásárolt alapanyagokat a közös főzéshez. A főzés a katlanokban és bográcsokban Wichmann Tamás és dr. Hesz Mihály irányításával, valamint a táborvezetés segítségével folyt. A jól sikerült termékeket közös vacsorán, jóízűen fogyasztotta el mindenki. A tábor zárása, értékelése és az eredményhirdetések után a hétfőn ünnepélyesen felhúzott zászlókat levontuk. Az eredményhirdetés során a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Honvédelmi Minisztériumnak köszönhetően minden táborlakót megajándékoztunk. A nap történéseiről az Echo TV és a Nógrádi Hírlap készített tudósítást. Délután meglátogatta a tábort Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. A tartalmas napot az igazán hatalmasnak sikerült tábortűz zárta. A szombati reggeli után, a szülők és a hozzátartozók érkezését követően egyre több táborlakó indult haza. Mivel sok barátság szövődött a héten, a résztvevők nagyon élvezték a programokat, sokak számára nem volt könnyű az elválás. Többen úgy köszöntek el egymástól, ha előbb nem, akkor jövőre újra a táborban találkozzanak. A hét folyamán a MOA Tanácsának tagjai közül Szijj Lilla és Kegyes Jenő, valamint a felvidéki Ipolyságról Révész Ferenc, a Szokolyi Alajos Olimpiai Kör elnöke is meglátogatta a tábor résztvevőit. Köszönet jár a MOB-nak a tábor támogatásáért, a Decathlonnak a sporteszközök biztosításáért, a HM-nek, a BHSE-nek, a HOSOSZ-nak, az MKKSZ-nek a programok lebonyolításának támogatásáért, a Hesz Mihály Általános Iskolának és a felügyelő tanárkollégáknak a tábor előkészítésében és lebonyolításában nyújtott segítségért” - foglalta össze Győr Béla.

(MOB-MOA/Győr Béla; fotó: Nemes Tibor)