Bemutatták Berlin és Hamburg pályázatát a 2024-es olimpiára

Bemutatták Berlin és Hamburg pályázatát a 2024-es olimpiára

2014. 09. 02.
Megosztás

A berlini és a hamburgi pályázati bizottság is ismertette elképzeléseit a 2024-es nyári olimpia megrendezésével kapcsolatosan.

A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) még májusban kérte a potenciális érdeklődőket, hogy tizenhárom kérdésen alapuló szempontrendszer alapján mutassák be, hogyan képzelik a tíz év múlva esedékes játékok lebonyolítását. A határidő lejárt, és két város jelentette be igényét az olimpiára: Berlin és Hamburg.

A főváros a versenyszámok jó részét az 1936-os játékokon is használt Olimpiai Stadionba vinné, míg több létesítményt a rövidesen bezáró Tegel repülőtér helyére húznának fel.

Hamburg ezzel szemben új arénát építene, melynek befogadóképességét 20 ezresre csökkentenék a multisportesemény után a jobb kihasználtság érdekében.

A DOSB elnöke, Alfons Hörmann elégedett a pályaművekkel.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy két erős, nemzetközileg elismert német város is elkötelezte magát az olimpiai játékok mellett. Most az a feladatunk, hogy részletesen kiértékeljük a pályázatokat, hogy megalapozott döntést tudjunk hozni” – fogalmazott újságíróknak.

„Az elkövetkezendő időszak arról fog szólni, hogy eldöntsük, Berlin vagy Hamburg mellé álljunk-e oda. És persze arról is határoznunk kell, hogy mikor hirdetünk győztest.”

Németország legutóbb 1972-ben rendezett olimpiát München révén.

Berlin 1993 óta nem pályázott a játékokra, akkor a 2000-es házigazda Sydneyvel szemben vesztett, ami többek között a német társadalom erős ellenállásával volt magyarázható.

Hamburgban viszont kiemelkedő az olimpia támogatottsága, a helyiek 73 százaléka állt oda a kandidálás mögé.


(MOB)