Dr. Kamuti Jenő is megemlékezett '56-ról

Dr. Kamuti Jenő is megemlékezett '56-ról

2018. 10. 25.
Megosztás


Dr. Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja október 23-án egykori sportvezető édesapja emléktáblájánál emlékezett meg az 1956-os eseményekről.

„Az ötvenhatos eseményekre az 1989-ben elhunyt édesapám, Kamuti Jenő emléktáblájánál emlékeztem meg, egy, a Keleti pályaudvarnál található épületnél. Apám a MÁV korábbi vezérigazgató-helyettese volt, aki 1956 októberétől a Magyar Államvasutak Forradalmi Bizotmányának elnöki tisztét is ellátta. Az ő felelőssége volt a nehéz időkben a vasút biztonságos működésének, a főváros élelmiszerelátásának biztosítása. A forradalom eredményeit veszélyeztető intézkedéseknek ellenszegült, amiért a későbbiekben meghurcolták, börtönbe is került. 2016-ban állított neki emléktáblát korábbi munkahelye és az 1956-os Emlékbizottság. Édesapám a vállalatirányítás mellett sportvezetőként is eredményes volt, hiszen a Budapesti Vasutas SC Vívó Szakosztályát is vezette” - emlékeztetett az olimpiai ezüstérmes tőrvívó dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, aki Bay Béla tanítványaként épp ebben az időszakban tört be a vívóélvonalba: 1957-ben, Párizsban már világbajnoki címet ünnepelhetett a vasutasok színeiben.

(MOB)