Elhunyt a a Fair Play-díjas olimpikon síző, Szendrődi Ildikó

Elhunyt a a Fair Play-díjas olimpikon síző, Szendrődi Ildikó

2022. 09. 29.
Megosztás


Életének 93. évében elhunyt Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó, a magyar alpesi sísport kiemelkedő alakja – tette közzé honlapján a Magyar Sí Szövetség. A sportember két olimpián képviselte Magyarországot, életművét a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága 2019-ben Fair Play Életmű Trófeával ismerte el.

„Versenyzőként rekordot állított fel, miután 102 magyar bajnoki aranyérmet nyert, melyből 64 egyéni bajnoki címet szerzett. 25 éven át aktívan versenyzett, nemzetközi eredményei közül kiemelkedik az 1951-es pojanai Universiade, ahol kétszer is a dobogóra állhatott. Két téli olimpián is képviselte Magyarországot: 1952-ben, Oslóban, majd 1964-ben, az innsbrucki téli ötkarikás játékokon, ahol a legjobb eredményét szerezte, alpesi összetettben a 19. lett. A BBTE, majd annak 1948-as megszüntetése után a BKV Előre színeiben versenyzett, és később ugyanott edzőként dolgozott. 1990-ben néhány korábbi klubtársával újra alakították a BBTE síszakosztályát, amely a 90-es években az alpesi versenyszámokban jelentős eredményeket ért el. A szakosztályt 2006-ig vezette. 1958-ban szerezte meg edzői és testnevelői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, ahol 30 éven át tanárként sok felejthetetlen sítábort szervezett, segítségével többezer fiatal sajátította el a sízést. Tanítványainak mindig nagy lelkesedéssel adta át a hegyek szeretetét és a síelés örömét. Évtizedeken keresztül aktív szerepet vállalt a Magyar Síoktató Szövetség munkájában” – emlékeztet a síszövetség honlapja.

A MOB Fair Play Bizottsága a pandémia miatt 2021 novemberében adta át a 2019-es díjakat; Kővári Károlynét Életmű Trófeával jutalmazták. „A magyar sísport bűvöletében él 1940 óta. 81 éve kezdett síelni és sportolóként remek eredményeket ért el, de aktív pályafutása után sem hagyott fel szeretett sportágával. Ugyanolyan szenvedéllyel oktatta a következő korosztályt a padban és a pályán egyaránt. Százkét országos bajnoki címével mai napig csúcstartó és bár 2012-ben csatolt lécet utoljára, lelkében még ma is rója a dombokat, hegyeket. A Magyar Sí Szövetség 2015-ben Életműdíj a magyar sísportért emlékplakettel tüntette ki” – fogalmazott a bizottság a méltatásban.

Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó 1930. május 8-án született Budapesten. Tornász édesanyja, Himfy Aranka az 1928-as amszterdami olimpián az összetett csapatversenyben 4. lett, akit édesapja, Szendrődi (Szeiler) Nándor edzett. Férje, Kővári Károly síző-vitorlázó mesteredző, az északi síválogatott egykori szövetségi kapitánya.

Szendrődi Ildikó 2022. szeptember 29-én hunyt el; 92 évet élt. A Magyar Olimpiai Bizottság osztozik a család és a sízők gyászában.

(MOB; fotó: MTI)