Elhunyt Antal Márta olimpiai ezüstérmes gerelyhajító

Elhunyt Antal Márta olimpiai ezüstérmes gerelyhajító

2017. 06. 06.
Megosztás


Nyolcvan esztendős korában elhunyt Rudasné Antal Márta, háromszoros olimpikon atléta, a tokiói olimpia gerelyhajító-versenyének ezüstérmese - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Antal Márta 1937. február 14-én született Debrecenben. Kezdetben kézilabdázott, majd ifjúkora végén tért át az atlétikára.

1955-ben 18 esztendősen lett a Vasas atlétája. Várszegi József irányításával, kimagaslóan hosszú és eredményes pályát futott be piros-kék színekben. Három olimpián képviselte Magyarországot és a Vasast. 1960-ban Rómában kilencedikként végzett, 1964-ben Tokióban ezüstérmet szerzett, míg 1968-ban Mexikóban negyedik helyen zárt a gerelyhajítók mezőnyében. Öt egyéni magyar bajnoki címén túl, Európa-bajnoki ötödik, valamint nyolcadik helyezéssel is büszkélkedhetett. Az 1990-es években tagja volt a klub elnökségének, és emellett az atlétika-szakosztály elnökeként is dolgozott. A Vasas SC Aranygyűrű, valamint Örökös Bajnok kitüntetésekkel köszönte meg pályafutását - írja honlpján megemlékezésében korábbi klubja, a Vasas SC.

Férje Rudas Ferenc, korábbi válogatott labdarúgó, edző, sportvezető volt, aki 2016. február 11-én hunyt el.

(MOB-Vasas SC, fotó: Wikipédia)