Elhunyt Grosics Gyula

Elhunyt Grosics Gyula

2014. 06. 13.
Megosztás

Nyolcvannyolc esztendős korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa, olimpiai bajnok labdarúgó, a Nemzet Sportolója.

Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt.

A "Fekete Párduc" a magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Buzánszky Jenő éppen az ’54-es berni vb-döntő megemlékezésére utazott Németországba, mikor értesült a szomorú hírről.

„Teljesen letaglózott, szóhoz is nehezen jutok. Borzasztó, hogy már csak én maradtam az Aranycsapatból” – mondta elérzékenyülve a mob.hu-nak Buzánszky Jenő A Nemzet Sportolójáról.

„Hatalmas önbizalmat adott nekünk, hogy ő állt a kapuban, fantasztikus képességekkel volt megáldva, de emberként is rengeteg közös emlék köt minket össze.”

Mészöly Kálmán kizárólag szuperlatívuszokban tud beszélni Grosics Gyuláról.

„Nemrég jártam bent nála a kórházban, és bár rossz állapotban volt, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar végső búcsút kell egymástól vennünk.”

„Megadatott nekem, hogy együtt futballozhattunk, többek között a ’62-es világbajnokságon. Óriási egyéniséget vesztettünk el, olyasvalakit, akivel mindenki jóban volt, akire sohasem lehetett haragudni. A mai Magyarországon hatalmas szükség lenne az ilyen példaképekre. Nyugodjék békében!”

Grosics Gyula névadója volt a MOB Sportiskolai programjában szereplő újbudai sport általános iskolának. "Nagyon szerettük Gyula bácsit, igazi példakép volt a gyerekek előtt. Idén februárban még eljött hozzánk, együtt ünnepelhettük születésnapját. Éppen az évzáróra készülünk, az eseményre rányomja bélyegét a halálhíre" - mondta megkeresésünkre Kis Mihály iskolaigazgató.

A helsinki olimpia bajnokát 1995-ben a MOB mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

Több szervezet mellett a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti Grosics Gyulát.

(Fotó: grosicssuli.hu, MTI)