Fél évszázados a derűtlen idők derűs bajnoka

Fél évszázados a derűtlen idők derűs bajnoka

2019. 07. 13.
Megosztás

2000-ben Sydney-ben a mostoha körülmények sem moshatták le arcáról az örömöt, bár Pulai Imre mellett erre amúgy sem sokszor kerülhetett sor. 50 éves olimpiai bajnok kenusunkat, Novák Ferencet köszöntjük.

Novák Ferenc (a képen a hajóban hátul) 1969. július 13-án született Budapesten. 13 évesen vágott bele a kenuzásba a BKV Előre színeiben, újonnan választott sportágában pedig már egészen fiatalon is komoly sikereket ért el. Első jelentős nemzetközi eredménye az 1987-es ifjúsági világbajnokságon született: Belgrádban a magyar négyes nem talált legyőzőre 500 méteren. A rendszerváltás idején a legnagyobbak között is bizonyított: 1989 és 1993 között – már felnőtt válogatottként – 7 országos bajnoki címet szerzett a Budapesti Honvéd sportolójaként.

Az igazi áttörést az 1993-as világbajnokság hozta el számára: a koppenhágai tornán Boldizsár Gáspár, Hoffman Ervin és Szabó Attila társaságában 500 méteren első felnőtt vb-aranyát is begyűjtötte. A kvartett egy évvel később, Mexikóvárosban megvédte címét. Az újdonsült világbajnok ekkor visszatért nevelőegyesületéhez, a BKV-hoz, a váltás után viszont sokáig elkerülték a sikerek.

Az évtized közepére hullámvölgybe került pályafutása, az atlantai olimpiára nem jutott ki. 1999-ben aztán sportolói karrierje talán legfontosabb lépésére került sor. Miután visszatért a Budapesti Honvédhoz, ekkor állt össze párosban a nála két évvel idősebb, már olimpiai bronzérmes klubtársával, Pulai Imrével. Kettejüknek már az olimpiai kvalifikációhoz is komoly bravúrra volt szükségük, ehhez ugyanis a C-2 500 méter olimpiai címvédőit, a Kolonics György-Horváth Csaba duót kellett legyőzniük. Miután a milánói világbajnokságon másodikok lettek, sikerrel ugrották át a magasra tett lécet: a címvédő párost megelőzve 500 és 1000 méteren is kijutottak az olimpiára.

Az ausztrál időjárás nem volt kegyes a kenusokhoz: Sydneyben több versenyre is szinte viharos erejű szélben került sor. „Iszonyatosan gyorsan pörgött le az egész, alig emlékszem egy-két momentumra. Az halványan dereng, hogy szembe sütött a nap, alig láttunk valamit, meg azt is tudom, hogy a hullámok miatt nem láttam a bójákat" – eleveníti fel az eseményeket kenusunk, aki a döntő izgalmainak hatásán sokáig nem tudta túltenni magát. Egy dolog azonban mélyen beleégett az emlékezetébe: a mámor, amely azt követően öntötte el, hogy a páros elsőként szelte át a Penrith-tó hullámain a célvonalat. Utólag magabiztosan kijelenthető, hogy a magyar kettős elképesztő fizikai erejének kifejezetten kedveztek a mostoha körülmények. Pulai Imre és Novák Ferenc az 500 méteres aranyérem mellett aztán egy 1000 méteres 5. helyet is szereztek az ausztrál városban.

Novák Ferenc pályafutása ezzel elérte a csúcsát. A későbbiekben megnyerte 3. világbajnoki címét is (ismét négyesben, ezúttal 1000 méteren), majd 2007-ben, 14-szeres magyar bajnokként vonult vissza. A vízpart ugyanakkor a későbbiekben is élete szerves része maradt: Magyarország mellett Afrikában és Ázsiában is edzősködött, volt például a tajvani sárkányhajó-válogatott kapitánya is. A sport mellett vállalkozásba is kezdett: olimpiai bajnoki címe után borozót nyitott Budapesten.

Eredményeit több komoly elismeréssel díjazták: 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, majd a magyar kajak-kenu örökös bajnokának is megválasztották. Az utókor számára leginkább a Pulaival alkotott örökvidám párosuk éghet bele az ország kollektív emlékezetébe. Kollégáját egyébként „a legnagyobb művésznek" tartja, kettejük folyamatos csínytevéseiről pedig könyveket lehetne írni. Egy dolog biztos: ausztráliai győzelmével a sportág halhatatlanjai közé már beírta magát. Mi pedig 19 évvel később nem tehetünk mást, minthogy boldog születésnapot kívánjunk neki!

(MOB, kajakkenusport.hu, kataca.hu, index.hu; fotó: MTI/Földi Imre, Illyés Tibor)