Füvön innen, salakon túl, ott, ahol a teniszezők beszámolnak

Füvön innen, salakon túl, ott, ahol a teniszezők beszámolnak

2018. 07. 27.
Megosztás

Sportági beszámolóink sorát a Magyar Tenisz Szövetséggel folytattuk, akiket Juhász Gábor sportigazgató, valamint Pelva Gábor válogatott vezetőedző képviselt a MOB előtt.

Mivel már csak 70 nap van hátra a Buenos Airesben rendezendő ifjúsági olimpiáig, így ennek kapcsán merült fel, hogy az eddigiekhez képest, van egy halvány esély arra, hogy Nagy Adrienn személyében mégis képviselje magyar teniszező hazánkat az argentin fővárosban. Az ő indulása várhatóan augusztus elején dől el. A szövetség jelezte, hogy a felnőtt versenyzők tekintetében a 2020-as játékokkal kapcsolatos előrejelzést tudják tartani, és ha a minden jól megy, akkor Tokióban női és férfi egyéniben, női párosban, valamint vegyes párosban is ott lehetnek teniszezőink az olimpián.

Ám az elmúlt időszak kiemelkedő nemzetközi eredményei sem orvosolják azt a tényt, hogy idehaza nincs egy olyan állandó helyszíne a sportágnak, ahol nagyobb versenyeket lehetne rendezni. A tervek megvannak a szövetség részéről, hiszen a létesítményfejlesztés a szakmai munkára is kihatással lenne. A szakemberképzés tekintetében az MTSz jelezte, hogy a tervezetben van egy, a nemzetközi szövetséggel együtt akkreditált továbbképzési rendszer kialakítása, valamint azon vannak, hogy minél több hazai felsőoktatási intézményben legyen elérhető a tenisz szakedzői képzés, jelenleg ilyen képesítést a Testnevelési Egyetemen, illetve az egri Eszterházy Károly Egyetemen lehet szerezni. Az sportág egészségügyi ellátottsága jó, bár nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki rendelkezik azzal a specifikus tudással, amit egy teniszező kezelése igényel. A szövetség részéről mind a prevencióra, mind a rehabilitációra nagy figyelmet fordítanak.

A szakág a diákolimpián is képviselteti magát, hiszen ez az egyetlen olyan fórum, ahol az igazolt sportolók, és az iskolatenisz kötelékébe tartozó gyerekek is egyaránt résztvehetnek. A szövetség odafigyel az utánpótlásra is, hiszen mint annyi más sportágnál, itt is tinédzser korban nagy a lemorzsolódás, ezért próbálják a versenyrendszert úgy átalakítani, hogy a play and stay versenyekre jellemző családias légkör később is áthassa a bajnokságot.