A Vasas is vinné Gyurtát

Gyurta Dániel: Rióban is „éhes” leszek

2014. 08. 06.
Megosztás

Gyurta Dániel mindenkit megnyugtatott: a londoni olimpia aranyérme nem tette jóllakottá, és Rio de Janeiróba is a győzelem reményében utazik – feltéve, hogy kvótát szerez, de a magunk részéről emiatt kevéssé aggódunk.

Gyurta a 2004-es athéni olimpián került a figyelem homlokterébe, mikor is mindössze 15 évesen felállhatott a dobogó második fokára kedvenc számában, 200 méteres mellúszásban. Addig azonban nem nyugodott, míg azt az eredményét felül nem múlta, és két éve Londonban a pódium tetején állva hallgatta meg a magyar himnuszt.

A hazai közvélemény természetesen abban reménykedik, hogy sikerül megismételni a bravúrt Rio de Janeiróban, és a még mindig csak 25 éves úszó megígérte, minden tőle telhetőt megtesz az újrázásért.

„Már közvetlenül London után az lebegett a szemem előtt, hogy 2016-ban is az esélyesek közé soroljanak, és ennek érdekében olyan felkészülési programot raktam, raktunk össze, hogy valóban számolni kelljen velem” – nyilatkozta Gyurta a mob.hu-nak.

„Eddig minden a tervek szerint halad, valamennyi feltétel adott ahhoz, hogy a következő olimpián is versenyképes legyek. Egészen kivételes érzés a játékokon képviselni a hazámat, főleg úgy, hogy szerencsére a sikerek sem kerülnek el.”

Számos sportoló esetében meg lehetett figyelni, hogy az olimpiai arany jóllakottá tette őket, elkényelmesedtek, ám Gyurta Danit – szerencsére – egészen más fából faragták.

„Mindenkit megnyugtathatok, ilyesmitől nem kell tartani. A londoni győzelem csupán azt bizonyította, hogy érdemes keményen dolgozni, mert előbb-utóbb beérik a gyümölcse, és egyébként is: aki egyszer már megtapasztalta, milyen olimpiai bajnoknak lenni, az nem szívesen ad alább az igényeiből.”

Szavait alátámasztja, hogy tavaly a barcelonai világbajnokságon sem lehetett megálljt parancsolni neki, ugyanúgy, ahogy előtte a római és a sanghaji vb-n sem. És hogy kik lehetnek a legkomolyabb riválisai Brazíliában?

„Erről még nagyon korai beszélni. Két év van hátra az olimpiáig, rengeteg minden történhet addig, nagyjából fél évvel a játékok előtt kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok. Ígérem, akkor nem fogok kibújni a válaszadás alól, de most inkább passzolok.”

Időközben ifjúsági olimpiát rendeznek Nanjingban, és bár Gyurta – aki úszótársával, Kapás Boglárkával előmondta az eskü szövegét a magyar csapat múlt heti fogadalomtételen – értelemszerűen csak szurkolóként követi majd az eseményeket, nagyon bízik a fiatalok sikerében.

„Sztankovics Annával különösen jó kapcsolatban vagyok, mondani sem kell, nagyon szorítok neki, de a többi úszónknak szintén drukkolok, akárcsak az egész magyar csapatnak. Rendkívül fontos, hogy versenyzőinket már fiatalon sikerélmények érjék, nekem is rengeteget számított az athéni ezüstérem, amellett, hogy kétszer az ifi Eb-n is győztem. A magyar sportnak minden jó eredményre szüksége van, és ez nem csak a felnőtt viadalokra vonatkozik.”


(Czövek Oszkár)