Isztambul a 2024-es olimpia rendezését is megpályázhatja

Isztambul a 2024-es olimpia rendezését is megpályázhatja

2014. 08. 21.
Megosztás

A Török Olimpiai Bizottság elnöke szerint jó esély mutatkozik arra, hogy Isztambul a 2024-es olimpia megrendezésére is pályázatot adjon be.

A metropolisz az előző hat alkalomból ötször is kandidált a nyári olimpiára, ám mindannyiszor alulmaradt, legutóbb, a 2020-as játékok odaítélésekor Tokióval szemben vérzett el.

Ugur Erdener ugyanakkor leszögezte, a sikertelen kísérletek sora nem szegik kedvét Isztambulnak, amely vélhetően 2024-es is versenybe száll.

„A török nemzet, a közösségünk készen áll arra, hogy olimpiát rendezzünk. A kormányunk és az emberek is készen állnak” – mondta határozottan a Török Olimpiai Bizottság első embere.

„A felmérések azt mutatják, hogy néhány országban és városban az emberek nem kérnek ezekből a nagy eseményekből, amelyek véleményük szerint csak negatív hatásokkal járnak. A 2020-es kandidáláskor viszont Isztambul tudta felmutatni a legnagyobb támogatottságot, és a török nemzet nagyon is támogatja az olimpiai eszméket.”

Egyelőre azonban még nem eldöntött kérdés, hogy Isztambul valóban megméreti magát újra.

„Le fogunk ülni a kormányzat képviselőivel és az elnökkel, aztán meghozzuk a döntést, valószínűleg novemberben vagy decemberben.”

A 2024-es játékok kapcsán már számos város jelezte rendezési szándékát, így Róma, Berlin, Hamburg vagy Párizs is. Utóbbi ráadásul pont száz évvel korábban, 1924-ben látta vendégül a világ legjobb sportolóit.

A törökök helyzetét tovább nehezíti, hogy a tíz év múlva esedékes olimpiára az Egyesült Államoknak is fáj a foga, az amerikaiaknál jelenleg négy város párbajozik a hivatalos jelöltségért.