Királynő, újratöltve

Királynő, újratöltve

2014. 12. 08.
Megosztás

Sorozatunkban a Magyar Olimpiai Bizottság november végén megjelent kiadványában, a Sport 2014-ben olvasható érdekesebb anyagokat közöljük – Kozák Danutával, London kétszeres olimpiai bajnok kajakosával Berta Mihály, a Képes Sport szerkesztő újságírója beszélgetett.

Kozák Danuta teljesítményének méltatásához lassan elfogynak a szavak. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó a londoni játékok óta nemhogy visszavett volna a tempón, inkább rátett még néhány lapáttal. 2014-ben két világ- és három Európa-bajnoki címmel gyarapította az egyébként is figyelemre méltó nemesfémkészletét, miközben arra is volt energiája, hogy újragondolja önmagát.


- Ha valamelyik női magazin önismereti tesztjét böngészve a „Mennyire van megelégedve a saját idei teljesítményével?” kérdésre tévedne a szeme, melyik válaszlehetőség számát karikázná be az alábbiak közül? 1: Ilyen jó évem még sosem volt, 2: Minden a tervek szerint alakult, nincs bennem hiányérzet, 3: Részben elégedett vagyok, de van még mit csiszolni, 4: Jóval több volt benne.
- Nehéz a választás, mivel értékét tekintve egyelőre semmi sem konkurálhat a Londonban megnyert két olimpiai aranyérmemmel. Ám ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor a fentiek közül az egyest jelölném meg, mivel mindent összevetve a 2014-es volt az eddigi pályafutásom legjobban sikerült versenyévada. És ezt nem csak a három Eb-cím és a két világbajnoki aranyérem mondatja velem; egyszerűen mostanra váltam igazán önálló sportolóvá, miközben agyilag is felnőttem.

- Agyilag?
- Igen, agyilag. Vagy szellemileg – nem tudom, mi a helyes megfogalmazás. Én értem, és szerencsére ez a fontos. Lényegében arról van szó, hogy az évek során felhalmozódott bennem néhány olyan rossz berögződés, amiket fel kellett számolnom ahhoz, hogy még sikeresebb legyek. Én magamban csak sztárallűröknek hívtam ezeket, pont azért, hogy a negatív csengésű jelentéstartam arra ösztökéljen, mielőbb töröljem ezeket a nem kívánatos elemeket az életemből.

- Mondana konkrét példát?
- Nem voltam elég nyitott. Sokáig kifejezetten viszolyogtam attól, hogy kipróbáljak valami újat. Módszert, technikát, bármit. Eleve úgy álltam hozzá, hogy ez úgysem lesz jó, kár is belefogni, maradok inkább a megszokottnál. Még akkor is, ha legbelül éreztem, a változás együtt járna a javulással. De azt sem szerettem magamban, hogy ahogy nőtt a terhelés, elő-előfordult, hogy kevésbé akartam megcsinálni egy feladatsort, mint annak előtte.


-----
Anyjához készül…
A kétszeres olimpiai bajnok kajakos anyai ágon lengyel származású. Édesapja Olsztynban járt egyetemre, ott ismerte meg Danuta édesanyját. Magyarországra költöztek, összeházasodtak, a két gyerek már itt született. A Kozák testvérek egyaránt a Nobel-díjas Henrik Sienkiewicz Kereszteslovagok című regénye nyomán kaptak keresztnevet; a bátyját Jurandnak, a kislányt pedig a műbeli hercegnőhöz hasonlóan Danusiának nevezték el; ebből lett később a lazább Danuta. A kajakosra egyébként a lengyelek is büszkék, a londoni játékok idején az Eurosport ottani online kiadása méltató írást közölt róla, igaz, a cikk szerzője keserédesen megjegyezte, Danuta egymaga annyi aranyat nyert, mint a komplett lengyel küldöttség. A 27 éves sportoló legutóbb a moszkvai világbajnokságot követő rövidke pihenőidő alatt járt Lengyelországban, a Krakkóban élő bátyját látogatta meg.
-----


- És minek tudható be, hogy pont most számolt le a zavaró viselkedési formákkal? Aligha a gyötrő sikertelenség végett, elvégre London óta nem hogy csökkent volna a különbség ön és a világ között, inkább látványosan nőtt. A legutóbbi négy világversenyen kilencszer állhatott fel a dobogó tetejére. Négyszer egyéniben, nyolcszor olimpiai versenyszámban.
- Annak, hogy mostanra állt össze egységgé az a bázis, amit vőlegény-edzőmmel, Somogyi Bélával kitaláltunk magunknak. Az első közös évünkben még nem tudtunk egy komplett felkészülési időszakot végigcsinálni, hiszen csak 2013 januárjában írtuk alá a szerződést az Újpesttel. Az igazi éles teszt a tavaly ősztől idén nyárig tartó időszakunk volt, ekkor már nemcsak azt tudtuk, mi az, amit meg szeretnénk valósítani, de az is kikristályosodott, mit kell elhagyni.

- A szakemberek mondják, de a laikus érdeklődők is észrevehetik, hogy átalakult az evezési technikája is. Mi szükség volt a változtatásra?
- Ez sem légből kapott elképzelés volt, ugyanis hosszú ideje figyeljük és elemezzük a hajóm mozgását. És rendre azt látjuk, hogy bár gyorsan haladok, a kajak ugrál alattam, nem úgy fut a vízen, mint a többi versenyzőé.

- Mégis azt győzött le, akit csak akart…
- Ez azért erős túlzás, ráadásul nem kellett ahhoz fizika szakos tanári diploma, hogy rájöjjünk, hiába haladok gyorsan, ha közben jóval több energiát használok el, mint amire amúgy szükség lenne.

- Ez a folyamatos javulási és javítási szándék már egyértelműen Somogyi Béla érdeme?
- Közös érdek, de kétségtelen, hogy nagyon erősen motiváljuk egymást, ami nem megduplázza, hanem négyzetre emeli a hatékonyságunkat. Egy nagy halom tervvel vágtunk bele a munkába, Béla is sok ötlettel jött és én is megpróbáltam hozzátenni a magam tapasztalatát. Menet közben kísérleteztük ki, mi az, ami működik, és mi az, amit el kell vetni. Beépítettük persze a felkészülésbe a korábbi edzőim módszereit – a lényeg viszont valóban a folyamatos megújulás igénye, no meg a munka, a munka, a munka.

- A szakajtónyi aranyérem ma már talán a mindig puskaporos kajakos közegben is legitimálta a kettősüket, de visszagondolva a 2012 őszi közhangulatra, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a honvédos „akol” melegét otthagyva kvázi családi vállalkozásként folytassák. Arról nem is beszélve, hogy abban az időben az anyagias volt a legenyhébb jelző, amivel a különböző, névvel vagy név nélkül véleményt formáló bírálók önöket minősítették.
- A támadásoktól inkább csak még inkább meg akartam, meg akartuk mutatni, hogy működik ez a dolog. Ezt egyébként már a kezdetektől fogva éreztük, sőt tudtuk is, de ahhoz a bizonyos legitimációhoz bizonyíték is kellett; ezért volt nagyon fontos a tavalyi duisburgi világbajnokság, ahol nemcsak három győzelmet arattam, de életemben először meg tudtam nyerni K–1 500 méteren is a világbajnoki címet.

- Ha nincs az olimpiai duplázása, akkor is meg merte volna lépni az edző- és klubváltást?
- Minden bizonnyal. Pontosan azért, mert akkor egy kevésbé jól sikerült olimpia után kerülök válaszút elé.

- A többség számára elképzelhetetlen, hogy akivel reggel egy ágyban ébred fel, azt két óra múlva szíve szerint belefojtaná egy kis kanálnyi vízbe. Megúszható ez a kapcsolat veszekedés nélkül?
- Nincs több vitám, mint a korábbi edzőimmel. Legfeljebb mi egyből kimondjuk, hogy mi a probléma a másikkal. És ha fel is megy a pumpa, öt-tíz perc múlva már ki is beszéljük magunkból a feszültséget, mert tudjuk, másként egyszerűen nem működhet a közös munka.

- A magyar sportéletben ha nem is példa nélküli, de különleges eset az önöké, hiszen amellett, hogy a magánéletben egy párt alkotnak, a sportszakmai munkát is kettesben végzik. Egy hasonló kettőst tudnék megnevezni: Hosszú Katinkát és férj-edzőjét, Shane Tusupot. Szoktak egymással konzultálni, netán szakmai tapasztalatokat cserélni? Ha valakik, hát ők tudnák és értenék, miről beszélnek.
- Nem szeretném túlmisztifikálni a munkánkat, már csak azért sem, mert a kajak-kenu világában korántsem szokatlan ez a magánélettel is összeegyeztethető szakmai együttlét. Elég csak Josefa Idem nevét említeni: az egykori kiváló kajakos edzéseit évekig a férje, Guglielmo Guerrini koordinálta. Katinkáékkal nincs kapcsolatunk, azon túl persze, hogy ismerjük egymást személyesen, és mint minden sportszerető ember, én is roppant büszke vagyok az elért eredményeire, és ha tehetem, a tévé előtt szurkolok a sikereiért.

- A 2013-as duisburgi vb óta világversenyeken veretlen kajak egyesben, a világbajnoki dobogó tetejéről a 2011-es szegedi győzelem óta nem mozduló aranynégyesből kirobbanthatatlan, miközben szépen-lassan K–1 200 méteren is számolni kell önnel. Mit gondol, az olimpián ezek közül mely számokban állhat majd rajthoz?
- Az olimpia még odébb van, addig bármi megtörténhet, sőt a bármi ellenkezője is. Rióig persze nem akarok leállni, szeretném megismételni a londoni sikereimet a brazil nagyvárosban is, ám annyi minden változhat egyetlen fél szezon alatt is, felesleges lenne már most azon agyalnom, miben indulok és mit hagyok majd el.

- A nemzetközi helyzet fokozódását viszont jól jelzi, hogy bár Kozák Danuta biztosan tartja a kezében a kajakkirálynői jogart, azért egyre többen próbálják meg letaszítani a trónról. Kik azok a versenyzők, akikre a legkomolyabban kell majd figyelnie a következő években?
- 500 méteren a német Eb-ezüstérmes Franziska Weber, a szerb színekben evező Benedek Dalma és a tavalyi vb-bronzérmes új-zélandi Lisa Carrington lehet a legveszélyesebb rivális, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a brandenburgi Eb-n mindkét egyéni olimpiai számban harmadikként célba érő portugál Teresa Portelát sem. A német lányról már régóta tudjuk, hogy nagyon erős, az igazán komoly potenciált azonban Carringtonban érzem. Ő korábban 200 méteren volt egyeduralkodó, de ahogy a moszkvai világbajnokság példája is mutatja, 500-on is egyre erősebb.

- Ha már Carrington és ha már 200 méter. Ha lehet önben aprócska hiányérzet az idei eredménysorát illetően, azt talán egyedül a moszkvai sprintdöntő rajtja indokolná.
- Dühös is voltam magamra, mert elaludtam a startot, így aztán nem hogy az előzetesen célul kitűzött éremre, de még a dobogó közeli helyre sem volt sanszom; be kellett érjem a hatodik pozícióval. De legalább ebből is tanultam – minden helyzetben maximális koncentrációra van szükség, különben odalehet egy év munkája.

- Idén lényegében minden magyar női élkajakos beülőhöz jutott a nagy világversenyeken, jövőre viszont ismét borulhat a táncrend: Kovács Katalin és Fazekas-Zur Krisztina szülés után tér majd vissza, Douchev-Janics Natasa pedig sérüléséből felépülve érheti el újra korábbi nagyszerű formáját. Mit tippel, női vonalon ismét zavar támadhat az erőben?
- Ha arra céloz, hogy várható-e feszültség a világbajnokságon részt vevő keret összetételét illetően, akkor a válaszom az, hogy igen, minden bizonnyal. De ez teljesen természetes egy olyan közegben, ahol az egy hajóra jutó klasszisok száma közelebb van a tízhez, mint az öthöz. Bízom benne, hogy sikerül majd okosan kihasználni a lehetőségeinket, hiszen ha valamiben, hát a magyar női kajaksportban mindig benne van az aranyérem lehetősége.

(Szerző: Berta Mihály, fotó: MOB/Szalmás Péter, Kovács Anikó)

A Sport 2014 a Líra könyvesboltjaiban kapható 7940 forintért.