Kovács Barna: A szezon egyik legjelentősebb eseménye számunkra az ifjúsági olimpia

Kovács Barna: A szezon egyik legjelentősebb eseménye számunkra az ifjúsági olimpia

2015. 11. 11.
Megosztás


Alig 90 nap van hátra a II. Ifjúsági Téli Olimpia rajtjáig. "A szezon egyik legjelentősebb eseménye számunkra az ifjúsági olimpia" - húzta alá sajtótájékoztatón Kovács Barna szövetségi kapitány. Lassan körvonalazódik a végeleges csapatösszeállítás, a magyar delegáció a tervek szerint előreláthatólag 14 sportolóval vesz részt a játékokon, köztük 7-8 sízővel.

A szakember kiemelte, hogy két síugró, Vörös Virág és Molnár Kristóf már csapattagnak tekintheti magát, de a biatlonos Veres Mirella és az alpesi síző Acham Chiara indulása is szinte biztos. Jó előjelekkel készül az alpesi síző Szőllős Barnabás, aki jelentősen vezet Nagy Bence előtt. A biatlonos Herneczky Áron Varga Bálinttal, a sífutó Gyallai Máté pedig Varga Bálinttal verseng a csapatba kerülésért. Lány sífutóink szereplési esélyei minimálisak, hiszen az 5. várakozók a részvételi ranglistán, ennek ellenére ők továbbra is lelkesen készülnek a többiekkel.

Dr. Kaszó Klára, a szövetség ügyvezetője arról beszélt, hogy probléma a jelenlegi enyhe idő, kevés helyen lehet találni jó hóviszonyokat. Sportolóink több helyszínen készülnek. A szakvezetés elvárása a tisztes helytállás, és hogy mindenki a maximumát teljesítse.

A végleges utazó kereteket január 10-éig kell meghatározni. A lillehammeri játékokat 2016. február 12. és 21. között rendezik. A magyar fiatalok 8 sportágban - alpesi és északi sízés, biatlon, ügyességi jégkorongozás, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, síugrás és snowboard - összesen 14-en állhatnak rajthoz.

A MOB honlapján a téli ifjúsági olimpiához kapcsolódó tartalmakat a mob.hu/lillehammer-2016 gyűjtőoldalon találja.

(MOB/BL)