Megérkezett Bakuba a Magyar Csapat

Megérkezett Bakuba a Magyar Csapat

2019. 07. 20.
Megosztás

Pénteken késő este indult Budapestről, szombaton hajnalban pedig megérkezett a Magyar Csapat Bakuba, a 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. A kontinens fiataljainak seregszemléje vasárnap kezdődik. Magyarország képviseletében 9 sportágban 88 fiatal küzd az érmekért Azerbajdzsán fővárosában.

Dósa Viktória csapatvezető már néhány nappal korábban elutazott a Kaszpi-tenger partján fekvő városba, hogy előkészítse a magyarok érkezését, szállásfoglalását és versenyzését.

Az idei nyári EYOF programját 10 sportág alkotja. Ezek közül 9 az évek alatt állandó szereplővé vált (atlétika, judo, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, röplabda, szertorna, tenisz, úszás), a tízediket 2017 óta a rendezők választják ki. Győrben ez a kajak-kenu volt, Bakuban viszont Azerbajdzsán nemzeti sportjára, a birkózásra esett a választás, melynek ez lesz a debütálása az ifjúsági tornán. A sportágak mindegyike szerepel a 2020-as, illetve a 2024-es olimpia programjában is. Egyedül röplabdában nem leszünk érdekeltek, ellenben úszásban és atlétikában 16-16 honfitársunkért is szoríthatunk. A Magyar Csapat tagjai ide kattinva megtekinthetők.

Az ifjúsági fesztivál megmérettetéseit július 20. és 28. között rendezik; a versenyprogram vasárnap reggel indul birkózással és tenisszel, este magyar idő szerint 18 órától a megnyitóra kerül sor.

A bakui EYOF-ról bővebben a MOB honlapján itt lehet olvasni.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)