100 nap múlva kezdődik a szocsi téli olimpia (VIDEÓKKAL)

Meggyújtották a bakui EYOF lángját Rómában

2019. 04. 15.
Megosztás


A bakui, 15. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángját 100 nappal a rendezvény kezdete előtt lobbantották fel az Európai Olimpiai Bizottság székhelyének otthont adó városban, Rómában.

Az Augustus császár által, a béke ünneplésére építtetett Ara Pacisban tartott eseményen az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) és az EYOF szervezőbizottságának képviselői mellett helyi illetékesek is jelen voltak. A látogatók között helyet foglalt az EOC elnöke, Janez Kocijančič, valamint a szervezet elnökhelyettese és főtitkára is. Hazai részről az olasz nemzeti olimpiai bizottság főtitkára, Carlo Mornati is megjelent.

„Kevés nemzet rendelkezik az azerihez hasonló infrastruktúrával, ezenkívül már vannak biztató tapasztalataink Bakuból, az Európa Játékoknak, az Iszlám Szolidaritási Játékoknak, vagy éppen a Formula-1-nek köszönhetően" - közölte Janez Kocijančič, aki bízik a fesztivál sikerében.

Mint emlékezetes, az előző nyári EYOF-ot Győr rendezte. „A győriek magasra tették a lécet, aminek megugrása nagy kihívást jelent a következő EYOF-ot rendező országnak" – mondta Joseph Cassar, az EYOF Győr 2017 Koordinációs Bizottságának elnöke az eseményt záró nemzetközi sajtókonferencián. Aleksander Kozlovsky, az Európai Olimpiai Bizottság vezető tisztségviselője akkor azt mondta: „Győr megmutatta, hogy az EYOF-ot ilyen professzionális színvonalon is le lehet bonyolítani. Külön öröm, hogy a rendezvény nem csak a városnak, de az egész országnak szívügye volt"

A nagyszabású sportesemény július 21-től 7 napon keresztül 12 versenyhelyszínen fogadja majd a több ezer 14-18 év közötti sportolót, akik 10 sportágban mérhetik össze tudásukat. Az ifjú versenyzők, az edzők és a tisztségviselők mellett 2500 önkéntes segíti a rendezvény lebonyolítását.

A magyar fiatalok atlétikában, birkózásban, judóban, országúti kerékpározásban, teniszben, tornában, úszásban, illetve a lány kézi- és kosárlabda küzdelmeiben állnak rajthoz. A kiutazó küldöttségben várhatóan közel 90 sportoló kap helyet.

(insidethegames.biz, EOC, MOB)