Mészáros Lajos vezeti a nanjingi olimpián a 3x3-as kosárlabda csapatokat

Mészáros Lajos vezeti a nanjingi olimpián a 3x3-as kosárlabda csapatokat

2014. 06. 27.
Megosztás

A 3x3-as kosárlabda már bemutatkozott az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon Szingapúrban. Akkor a fiúknál Szerbia, Horvátország, Görögország, a lányoknál Kína, Ausztrália, Egyesült Államok végzett az első három helyen. Maygarország nem szerepelt a meghívottak között.

A II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra az utolsó pillanatban viszont meghívást kapott Magyarország. A hazai szövetség már kijelölte az olimpián résztvevő négy fős csapatokat.
A fiúkat Horváth Kristóf István (Pápa), Kis Attila Raul (ZTE), Major Gergely (MTK Törökbálint) és Mike János (Szeged) képviseli, míg a lányoknál Aho Nina Daniella (Vasas), Nagy Dorottya (PVSK), Simon Cintia (Győr) és Tóth Tímea (Vasas) léphet pályára.

A szakvezetői teendőket mindkét gárdánál Mészáros Lajos látja el az olimpián. A hazai felkészülésben Károlyi Andrea és Szarvas Gábor segíti a mesteredző munkáját. A három edző hétfőn egyeztet arról, hogy hol és mikor kezdődjön a közös felkészülés.

A lányok közül hárman az U17-es világbajnokságon szerepelnek Csehországban, június 28. és július 6. között. Sajnos egy nappal az indulás előtt Tóth Tímea egy orvosi vizsgálat eredménye miatt nem utazhatott el a csapattal, de a nanjingi részvétele nincs veszélyben.


A FIBA 3x3-as bizottsága két 10-es csoportba osztotta az olimpián résztvevő nemzeteket. A csoportok körmérkőzéseit augusztus 18. és 24. között rendezik. Közben augusztus 21-én a lányoknál dobóversenyen, a fiúknál zsákolóversenyen avatnak bajnokot.
A csoportmérkőzések befejeztével a legjobb tizenhat csapat folytathatja kieséses rendszerben az olimpiai tornát. Nanjingban augusztus 26-án avatnak bajnokokat.

A csoportok beosztása:

Fiúk:

A csoport: Magyarország, Németország, Uruguay, Litvánia, Lengyelország, Franciaország, Puerto Rico, Indonézia, Kína, Szlovénia

B csoport: Andorra, Spanyolország, Brazília, Románia, Új-Zéland, Guatemala, Venezuela, Argentína, Tunézia, Oroszország

Lányok:

A csoport: Magyarország, Spanyolország, Németország, Brazília, Hollandia, Kína, Észtország, Venezuela, Szíria, Szlovénia

B csoport: Belgium, Andorra, Tajvan, Csehország, Egyesült Államok, Románia, Indonézia, Egyesült Államok, Thaiföld, Guam

(MOB-bl)