MOA Olimpiai Tábora: Emlékezés bajnokainkra

MOA Olimpiai Tábora: Emlékezés bajnokainkra

2014. 08. 02.
Megosztás

Pénteken a Magyar Olimpiai Akadémia Nemzetközi Olimpiai Táborának 5. napja a megemlékezésről és az összegzésről szólt.

Reggeli után Tömösvári Sándor vezetésével a szokásos szellemi vetélkedő került lebonyolításra.

Ekkor 4 fordulóban (Olimpiai TOTÓ, Matematika, Ki mondta, Igaz – Hamis) a heti vendégek által elmondottak alapján összeállított kérdésekről adtak a csapatok számot a tudásukról. A versenyt a zöld csapat (Balázs Bettina, Benedek Bálint, Németh Nikolett, Máté Bianka) nyerte.

Ebéd után a Farkasréti temetőbe indult a tábor csapata. A temetőben a fősoron végigmenve egy –egy gyerek megemlékezett Dr. Csanádi Árpád, Lemhényi Dezső, Gyarmati Dezső, Kolonics György, Dr. Mendelényiné Ágoston Judit, Papp László, Ivanics Tibor és Páncsics Miklós sírjánál.


A kis megemlékezés után minden síron elhelyezték a megemlékezés virágát. Az elhunyt olimpiai bajnokok központi emlékművénél Győr Béla táborvezető emlékezett. Ezután a csapat átsétált a 935 parcellában lévő olimpiai bajnokok obeliszkjéhez, ahol Tömösvári Sándor emlékezett meg a 6 olimpiai bajnokról. Megállt a tábor csapata az obeliszk mellett található sírok mellett (Keresztes Attila, Dr. Nemere Zoltán, Sákovics József) egy-egy pillanatra fejet hajtva.

Vacsora után a táborzárásra és eredményhirdetésre került sor. Az egész heti összetett versenyt is a fent említett zöld csapat nyerte.


Az emléklapokat és az ajándékokat Dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkára és Győr Béla MOA Tanácstag, táborvezető adta át a tábor résztvevőinek és a kollégáknak.

A vacsora után jó hangulatú zenés este zárta a napi programot.

(Győr Béla)