Nanking 2014: 43 magyar versenyző indulása reálisnak tekinthető

Nanking 2014: 43 magyar versenyző indulása reálisnak tekinthető

2014. 05. 27.
Megosztás

A II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokkal kapcsolatos sportági konzultáción dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató elmondta, a jelenlegi és várható kvalifikációk figyelembevételével 43 magyar fiatal részvétele várható a nanjingi játékokon. A megbeszélést a nyitóünnepség előtt 81 nappal tartották a MOB székházában.

"A célegyenesben vagyunk, még finomítások vannak hátra. Mintegy nyolcvan nappal az ifjúsági olimpia előtt 85-90 százalékban meghatározható a létszám, a kvalifikáció az atlétákkal zárul június elsején. Sajnos vannak sportágak melyeket elvesztettünk, a birkózók, az íjászok és a súlyemelők végül nem szereztek kvótát. Azért is sajnáljuk ezt, mert Szingapúrban mindhárom sportág magyar képviselői szerepeltek. örömhír ugyanakkor, hogy a kerékpárosok esetében leánycsapat részvételésre is lehetőség nyílik. A mai állapot szerint, és amenniyben az atléták a hétvégén hozzák az elvárt kvótákat, összesen 43 magyar fiatal sportoló utazhat Nankingba, ehhez a számhoz pedig 20 hivatalos kísérő társulhat, a MOB további 5 külsős utazását biztosítja. A MOB tiszteletben tartja a szövetségek kompetenciáját a csapat kijelölését illetően, szakmai döntésekbe nem kívánunk beleszólni" - mondta a csapatvezető.

Dr. Nagy Zsigmond hozzátette, mivel kiskorúakról van szó, nemzetközi és hazai jogi követelményeknek kell megfelelni - emlékeztetett a sportvezető a szülői jognyilatkozat, törvényes képviselő által történő aláírására.

"Június 25-e, déli 12 óra a végső nevezési határidő. A MOB az érintett szövetség elnökségének írásos határozatát fogja elfogadni" - hangsúlyozta az igazgató, majd az utazásról is beszélt. Elmondta, a Magyar Olimpiai Csapat augusztus 10-én, 14.55-kor indul Budapestről, majd frankfurti átszállással utazik Nankingba, ahova 11-én, várhatóan 10 óra körül érkeznek. A hazaútra az augusztus 28-ai záróünnepélyt követően, 29-én kerül sor, érkezés - Münchenen érintésével - a magyar fővárosban este 22 óra körül várható.

Az olimpiára két orvos utazik: dr. Deák Valéria és dr. Tóth Szabolcs. Tóth doktor az egészségügyi háttérről, előkészületekről adott információkat.

Tóth doktor elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a folyadékbevitel biztosítására, ezért a londoni és utrechti tapasztalatok után, Nankingban is izotóniás italport fognak a sportolók rendelkezésére bocsátani, annyit, amennyi 2 liter napi fogyasztáshoz elegendő lesz. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy az LBT cégnek köszönhetően térd-, boka-, derék- és egyéb védőfelszereléseket, kiegészítőket tudnak a sportolók térítésmentesen igényelni. Tárgyalásban vannak a Béres Rt-vel, a MOB támogatójának segítségével minden sportolónak egységes vitamincsomagot állítanak össze. Tóth Szabolcs felhívta a figyelmet a sportkórházi szűrővizsgálatra, a helyszínen történő palackozott víz fogyasztására, továbbá a nankingi utcai, piaci ételek mellőzésére.

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője az elkezdődött doppingellenőrzésekről, drogtesztről adott tájékoztatást, továbbá felhívta a figyelmet a bevizsgált táplálék-kiegészítők alkalmazására. Hangsúlyozta, nincs alsó korhatára a doppingellenőrzéseknek, és ez alkalmanként, tapasztalhatóan feszültségforrást jelent. A MACS tervez az érintetteknek előadást és írásos tájékoztatást, a tiltólista közzétételét is. "Úgy látom, egyre felvilágosultabbak a magyar sportszakemberek" - nyugtázta felszólalása végén.

A sport- és formaruházatról, a ruhaátvételről, a készülő csapatkönyvről és a fogadalomtételről - mely várhatóan július utolsó, augusztus első napjaiban kerül megrendezésre - Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója beszélt.

A következő nankingi szövetségi konzultáció időpontja a nevezést követő napra, június 26-ára, csütörtökre, délelőtt 10 órára lett kitűzve, helyszíne a MOB tanácsterme.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Kovács Anikó)