Negyedszázados a Magyar Speciális Olimpia Szövetség

Negyedszázados a Magyar Speciális Olimpia Szövetség

2014. 12. 08.
Megosztás

Szeretet, igazságosság, hit, remény, bátorság. Ez az öt kulcsfontosságú érték, amelyekben Eunice Kennedy Shriver asszony, a nemzetközi speciális olimpia mozgalom alapítója mélyen hitt. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) idén negyed százados.

A nemzetközi mozgalom alapítója itt abban, hogy a súlyos értelmi fogyatékossággal élő embernek is joga van mindahhoz a méltósághoz és sikerhez, amely állapotuk nehézsége miatt egyébként elérhetetlen lenne számukra. Ezek az értékek máig éltetik ezt a remek hazai szövetséget is, amely 25. születésnapját ünnepli idén.


Diósjenőn, az MSOSZ alapításának „bölcsőjében” megható és kedves ünnepséget tartott a szövetség. Ünnepi beszédet mondott Schmitt Pál volt köztársasági elnök, tiszteletbeli alapító tag, a MOB tiszteletbeli elnöke, Kiss Norbert, az EMMI helyettes államtitkára, Wisinger János alapító, örökös, tiszteletbeli elnök, Lengyel Lajos jelenlegi elnök, Galambos Zsolt kosárlabda szakágvezető és Szabó Béla diósjenői intézményvezető.


A vendégek soraiban találkozhattunk a szervezet jelenlegi vezetőivel, támogatókkal, sportolókkal, olimpiai bajnokokkal, speciális olimpikonokkal, önkéntesekkel és művészekkel, akik mind-mind azért gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek és emlékezzenek. Olimpiai lánggyújtással kezdődött a program Molnár Zoltán, a Budapesti Sportszolgáltató Központ Igazgatója (volt MOB főtitkár, tiszteletbeli alapító tag, Fábián László MOB-sportigazgató, korábbi MSOSZ-társelnök és Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó közreműködésével.


A lánggyújtás után következett a Himnusz, az MSOSZ tiszteletbeli művészeti nagykövetének, a hegedűművész Mága Zoltánnak az előadásában.


Lengyel Lajos elnök beszédében összefoglalta az elmúlt 25 évet és reményét fejezte ki, hogy még sokáig adhat a szervezet a speciális olimpikonoknak életcélt, elfoglaltságot, tevékenységet, amiben sikert érhetnek el, de örömöt mindenképpen. Galambos Zsolt szakágvezető nem egyedül érkezett Diósjenőre. Vele tartott Angyal Sándor, a Hársfa SC sportolója is, akinek édesanyja alapította és vezette az első családi sportegyesületet egészen tavaly bekövetkezett haláláig. A rengeteg örömet és dicsőséget hozó két és fél évtizedről megható filmet is megtekinthettek az érdeklődők. Ismét bebizonyosodott, hogy az értelmi fogyatékossággal élők a sporton keresztül demonstrálhatják vágyaikat, örömüket és versenyképességüket – egy szóval humanitásukat.

1989. május 6. és 9. között egy lelkes, mindössze 15 fős csoport Varsóban járt, megnézni, megtanulni egy igazi S. O. eseményt, a II. Lengyel Nemzeti Játékokat. Lelkesedtek, tanultak, meghatódtak, irigykedtek, és nagy terveket szövögettek. Az alapító tagok közül többen már nem lehetnek közöttünk. Rájuk is emlékezett hosszú perceken keresztül Wisinger János, az MSOSZ tiszteletbeli, örökös elnöke, a Speciális Olimpia eszméjének örökös szolgálója.


Wisinger János és Lengyel Lajos egyaránt magas rangú díjat vehetett át dr. Kamuti Jenőtől, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökétől, kimagasló munkájuk elismeréséül.


A művészeti program Csepregi Éva és a diósjenői Gaudate Jelnyelvi Kórus közös produkciójával a Kézenfogva című SO himnusz eléneklésével indult, de fellépett még a Baby Sisters egykori tagja Szklenár Gabi és az Emerton, valamint Interpop Fesztivál díjas Sárközi Anita is egy közös duettel, azzal a dallal, amit 2009-ben, az akkor 20 éves MSOSZ ünnepi gáláin énekeltek együtt a speciális olimpikonokért. Hevesi Tamást is hallhattuk egy dal erejéig és a háromszoros Európa Játékok győztes kerékpárversenyző Kovács Dániel egy szép verssel, Gulyás Gábor: Ösztönző című költeményével lepte meg a közönséget.

A művészek díjat vehettek át több éve tartó áldozatkész munkájuk elismeréseképpen, ahogy Varga Lászlóné korábbi gyorskorcsolya szakágvezető, Gombkötő Borbála korábbi elnökségi tag, valamint az MSOSZ egyik támogatója, az Athleszisz Alapítvány két vezetője.


A diósjenői intézet sportéletének jelenéről Szabó Béla igazgató, a jövő terveiről pedig Wisinger János tartott tájékoztatót, majd egy dokumentum aláírására is sor került, ami a fogyatékosok sportját helyezheti a középpontba a felsőfokú oktatásban. Az aláírók: Dr. Zászkaliczky Péter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Fősikolai Kar dékánja, Molnár Zoltán a Magyar Edzők Társaságának elnöke, Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Lengyel Lajos MSOSZ-elnök hangsúlyozták, hogy csak a közös fellépés segítheti elő a további fejlődést.

Az alábbi képre kattintva interjút hallgathatnak meg Lengyel Lajossal, mely a MOB gyémánt fokozatú támogatója, az MTVA/Kossuth Rádió sportműsorában hangzott el.



(MSOSZ/Szőke Viktória, fotó: Kovács András)