Öttusában meghatározták a további tokiói kvótaszerzés időszakát

Öttusában meghatározták a további tokiói kvótaszerzés időszakát

2020. 05. 12.
Megosztás


Egy 12 hetes időszakban, 2021. március 24. és június 13. között találnak majd gazdára – a többi között a budapesti világkupa-szereplés alapján – a még megszerezhető olimpiai kvóták öttusában.

Az már bő másfél hete eldőlt, hogy az egyetlen, közvetlenül kvalifikáló viadalt, a minszki világbajnokságot 2021. június 7. és 13. között rendezik. A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) kedden az olimpia halasztása miatt módosult selejtezős időszakba tartozó további – időben korábbi – versenyek időpontját és helyszínét is közölte. Az alapelv az volt – amint arra közleményében kitért –, hogy az idei világkupa-sorozatból elmaradt versenyek házigazdáit kérje ismét fel, és mint jelezte, valamennyi féllel megegyezett. Így jövőre március 24. és 28. között Budapesten találkozik a nemzetközi mezőny, majd következik két szófiai viadal (április 7–11. és 15–18.), végül a sorozat a döntővel Szöulban zárul május 13-tól 16-ig.

Az ötkarikás mezőny 36 férfi és 36 női helyéből 23-23 már elkelt, a maradék részvételi lehetőségekért az eredetihez hasonló rendszerben lehet versenybe szállni jövőre is. Az egyetlen, közvetlenül kvalifikáló viadal a vb lesz – ezen legfeljebb három-három kvótát osztanak ki –, majd a tokiói indulói lista az ez után, június 14-én záruló az olimpiai kvalifikációs rangsor alapján válik véglegessé.

A kvalifikációs rangsorba beszámító világkupa versenyek:

Március 24-28: világkupa Budapest
Április 7-11: világkupa Szófia I
Április 15-18: világkupa Szófia II
Május 13-16: világkupa döntő Szöul

Öttusában országonként két-két versenyző indítható nemenként az olimpián. Amennyiben többen szereznek kvótát, az adott szövetség, végső soron pedig a nemzeti olimpiai bizottság dönti el, kit nevez.

A UIPM a keddi tájékoztatásában kitért arra is, hogy további döntések – így azok is, amelyek a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba áthelyezett idei világbajnokságra vonatkoznak – júniusban és júliusban várhatók.

Gallai István, a magyar szövetség (MÖSZ) főtitkára elmondta, hogy a UIPM kérte a márciusi rendezést, holott idén április végén, május elején lett volna a magyarországi vk-verseny. „Azt mondtuk, természetesen rendben van, de jeleztük, hogy az időjárás akkor szeszélyesebb, márciusban nagyobb eséllyel nincs jó idő, mint később."

A főtitkár az ideivel megegyező helyszíneket illetően úgy fogalmazott, hogy ezek gyakorlatilag halasztott versenyek. Hozzátette, a nemzetközi szövetségnek korábban az volt a terve, hogy az olimpiai ciklusokban évente ugyanazokban a városokban rendeznének vk-fordulókat és a MÖSZ el is készített egy ilyen pályázatot Budapest helyszínnel 2021-re, 2022-re, 2023-ra és 2024-re vonatkozóan, de a tokiói olimpia halasztása miatt most minden tolódik, így valószínűleg új pályázat lesz majd a maradék három évre.

A sportág idei Európa-bajnokságának kijelölt helyszíne Székesfehérvár. Az eredeti időpont július eleje lett volna, de most már szeptembernél szerepel a verseny a naptárban, az optimális időpont pedig inkább október lenne - a főtitkár szerint. „Az európai szövetség azt kérte, hogy a végső döntést július elején hozhassa meg, ami rendben van, de akkor nekünk még figyelembe kell majd venni a kormány határozatait és a rendező város álláspontját is" - utalt arra, hogy még nem lehet tudni, az ősszel milyen lehetőségek lesznek versenyrendezésre.

A kvótszerzésről itt lehet bővebben olvasni. A magyarok eddig egy-egy kvótával rendelkeznek, Demeter Bence és Kovács Sarolta a tavalyi, angliai Eb-n harcolta ki a részvétel jogát.

A 2019. évben elkelt kvóták név szerinti megoszlása nemzetenként itt megtekinthető. Az átdolgozott olimpiai kvalifikációs szabály angol nyelven itt olvasható.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)