Teljes nemi egyenlőség és új sportágak Dakarban

Teljes nemi egyenlőség és új sportágak Dakarban

2019. 12. 05.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete elfogadta a 2022-es dakari ifjúsági olimpia (YOG) programját. A tervezett 28 sportághoz 5 új csatlakozik, a nemi egyenlőség pedig nem csak a versenyzők összességét tekintve, de sportágakon belül is megvalósul majd – először az ötkarikás játékok történetében.

Az innováció és az ifjúsági sportéletre helyezett fókusz volt a két leglényegesebb szempont a program összeállításakor. Az ifjúsági olimpián megszokott mintákat követve Dakarban is szerepelni fognak majd a felnőtt olimpiák fiatal sportágai: a breaktánc, a falmászás, a karate vagy a gördeszka. A korábban már kipróbált népszerű csapatsportok, mint a futsal, a 3x3-as kosárlabda vagy az 5x5-ös gyeplabda egyaránt a felhozatalban maradnak. Újdonság lesz viszont a World Beach Games-en már látott strandbirkózás, vagy a szörfösök shortboard száma, amely Tokióban debütál az olimpián.

„A 2022-es dakari ifjúsági olimpia az első ötkarikás esemény lesz az afrikai kontinensen, így történelmi jelentőségű Szenegál és egész Afrika számára. Az érvénybe lépő sportversenyek fiatalosak, nemileg teljesen kiegyensúlyozottak, és megmutatják, hogy a NOB folytatja az ifjúsági játékok fejlesztését, melyen 4500 sportoló szerepelhet majd, a nemzeti olimpiai bizottságok mindegyikéből" – mondta a NOB elnöke, Thomas Bach.

Az előzetes versenyprogram márciusi elfogadása óta a NOB és a nemzetközi sportszövetségek komoly munkát fektettek abba, hogy közösen megteremtsék a nemi egyenlőséget minden sportágban. Az ökölvívás, a torna és a birkózás során először lesz teljesen azonos a férfi és női résztvevők száma.

A játékok költségeinek és komplexitásának csökkentése érdekében a 2022-es YOG pontosan ugyanannyi sporteseményt vonultat majd fel (239), mint a 2018-as, így a Lausanne-ban bevezetésre kerülő kétlépcsős elszállásolásnak köszönhetően 4000 helyett mindössze 2650 férőhelyre lesz szükség az olimpiai faluban, a résztvevő sportolók száma pedig így is növekedhet, további infrastrukturális fejlesztések szükségessége nélkül.

A versenyhelyszínek egytől egyig már korábban elkészültek vagy ideiglenesek lesznek, emellett pedig tökéletesen idomulnak a város adottságaihoz. Ennek köszönhetően a kajak-kenus és evezős futamokat a tengeren rendezik, az öttusázók pedig nyílt vízen úszhatnak majd.

A szervezők emellett a megfelelő mentális támogatást is igyekeznek majd biztosítani a profivá válás előtt álló fiatalok számára, a nemzetközi sportszövetségek javaslatait követve.

A 2022-es nyári ifjúsági olimpia sportágait és kvótaszámait itt találja.

(NOB-hírlevél, fotó: olympic.org)