Thomas Bach is részt vesz a SportAccord éves konferenciáján indiai útja előtt

Thomas Bach is részt vesz a SportAccord éves konferenciáján indiai útja előtt

2018. 04. 17.
Megosztás


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach április 16-án Bangkokba érkezett, hogy részt vegyen a SportAccord éves konferenciáján, mielőtt ázsiai túráját folytatva Indiába látogat.

Bach kínai és észak-koreai látogatásai alkalmából járt már az ázsiai földrészen ebben a hónapban. Most, bangkoki tartózkodása során Thaiföld miniszterelnökével, Prayut Chan-o-cha-val is találkozik. A német sportvezető korábban járt már a thaiföldi fővárosban, még 2014-ben, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) éves közgyűlésén.

A NOB elnöke április 18-án folytatja útját Indiába, ahol többek között az ország sportminiszterével, Rajyavardhan Singh Rathore-val és az Indiai Olimpiai Bizottság, valamint a Nemzetközi Gyeplabda Szövetség elnökével, Narinder Batrával találkozik. Útja során az ANOC és az Ázsiai Olimpiai Tanács elnöke, Sheikh Ahmad Al-Fahad Al-Sabah is elkíséri.

Ez lesz Thomas Bach első látogatása Indiába 2015 óta, amikor azzal a céllal járt az országban, hogy lebeszélje őket a 2024-es nyári olimpiai pályázatról. Elnöki tevékenysége alatt ez volt az eddigi egyetlen alkalom, amikor Bach nyilvánosan lebeszélt egy országot az olimpiai rendezésről.

Az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke nyilatkozatában kiemelte, be szeretnék bizonyítani Bach-nak, hogy készen állnak egy olimpia méretű világesemény megrendezésére. Emellett hozzátette, hogy szeretnének hatékonyan együtt dolgozni a NOB-bal az Olympic Agenda 2020 stratégia megvalósításán.

Ezzel ellentétesen, az ország sportminisztere árnyaltabban fogalmazott, és a 2032-es nyári olimpia megrendezése helyett inkább kisebb méretű sportesemények megrendezésében bízik. Sajtóhírek szerint az Ázsiai Játékok, vagy az Asian Beach Games lehetnek a reális sportesemények, melyek megrendezésére India pályázhat.

(insidethtegames.biz, fotó: Getty Images)