Thomas Bach megérkezett Nanjingba

Thomas Bach megérkezett Nanjingba

2014. 08. 14.
Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megérkezett Nanjingba, az ifjúsági olimpiai játékok helyszínére.

A német sportvezető számos hivatalos programon részt vesz majd a kínai városban, többek között beszédet mond a szombati ünnepélyes megnyitón.

Thomas Bach emellett biztosan ellátogat az Ifjúsági Olimpiai Faluba, továbbá a fair play pavilonba, ahol magyar munkatársaival is találkozik majd.

A NOB elnöke természetesen nem először utazott Nanjingba, első hivatalos látogatását 2013 novemberében tette az egykori fővárosban.

„Nanjing egy vibráló város, és fantasztikus házigazda lesz a következő nyáron mind a 3800 sportoló számára. A szervezőbizottság egy rendkívül fiatal és dinamikus csapat, melynek eltökélt célja, hogy egy tökéletes rendezvényt alkossanak 2014 nyarára” – nyilatkozta akkor a sportdiplomata.