Korábbi síző személyében új elnököt választott a Svéd Olimpiai Bizottság

Korábbi síző személyében új elnököt választott a Svéd Olimpiai Bizottság

2018. 04. 24.
Megosztás


Mats Årjes-t választották meg a Svéd Olimpiai Bizottság új elnökének a szervezet múlt heti ülésén, aki a leköszönő Hans Vestberg-et váltja a bizottság élén. Az elnöki pozícióért folytatott versenyben az eddigi alelnököt, Per Palmström-öt előzte meg. Årjes-t három évre választották meg a szervezet elnökévé; a sportvezető a skandináv olimpiai bizottság 105 éves fennállásának hetedik elnöke.

Az 51 éves sportvezető 2008 decemberétől a Svéd Sí Szövetség elnöke, emellett pedig elnök-vezérigazgatója a svéd SkiStar AB síközpont-hálózatnak. Mielőtt a SkiStar-hoz került 2002-ben, Årjes négy évig a Svéd Sí Szövetség főtitkáraként dolgozott. Fiatal korában ő maga is profi alpesi síző volt, azonban egy sérülés korán véget vetett sportolói karrierjének.

Årjes korábban kijelentette, hogy ha megválasztják a bizottság elnökévé, lemond a síszövetségben betöltött pozíciójáról. Emellett kiemelte, hogy a 2026-os téli olimpiai pályázatot kiemelt ügyként fogja kezelni elnöksége alatt.

„Minden eddigi születésnapom közül ez volt a legizgalmasabb! Megígérem, mindent megteszek azért, hogy elősegítsem a Svéd Olimpiai Bizottság fejlődését” – mondta Årjes. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy betölthetem ezt a pozíciót, és bátran nézek a kihívások elé” – tette hozzá a svéd sportvezető.

A svéd főváros, Stockholm hivatalosan is kifejezte hajlandóságát a 2026-os téli olimpiai rendezéssel kapcsolatban, de egyelőre politikai támogatás hiányában bizonytalan a pályázat sikeressége.

Az ülésen egy ünnepség keretén belül megköszönték a korábbi elnök Hans Vestberg erőfeszítéseit és elkötelezettségét a svéd sportmozgalom iránt, aki januárban döntött úgy, hogy 2 év elnöki szolgálat után lemond tisztségéről. Vestberg korábban a svéd telekommunikációs vállalat, az Ericsson ügyvezető igazgatója volt, illetve a Svéd Kézilabda Szövetség elnökeként is tevékenykedett.

(MOB, insidethegames.biz, eurolympic.org, fotó: Henrik Montgomery/TT NYHETSBYRÅN)