Új helyszíne lehet az idei Strand Világjátékoknak

Új helyszíne lehet az idei Strand Világjátékoknak

2019. 05. 31.
Megosztás


Költözik San Diego-ból a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) által először meghirdetett Strand Világjátékok (World Beach Games), miután a kaliforniai szervezőknek nem sikerült előteremteniük a rendezéshez szükséges pénzösszeget.

„A játékok megrendezésre fognak kerülni 2019-ben és az ANOC több olyan várossal felvette már a kapcsolatot, amelyek rendelkeznek a megfelelő anyagi háttérrel és támogatással. Az új rendezőváros kiléte még időben be lesz jelentve" – idézett az insidethegames.biz a nemzetközi szervezet közleményéből.

San Diego-ban az ikonikus Mission Beach-en, valamint több hasonlóan ismert és kedvelt helyszínen versenyezhetett volna a 70 országból érkező több mint 1300 főt számláló sportolói csapat.

Azt, hogy a szervezés nem megy zökkenőmentesen azt az is jelezte, hogy a csapatvezetők szemináriumát két alkalommal is elhalasztották.

„Tiszteletben tartjuk az ANOC döntését és továbbra is kapcsolatban maradunk velük. Hálásak vagyunk mindenkinek az eddig elvégzett munkáért és bár, ha idén nem is rendezzük meg ezt az eseményt, San Diego továbbra is egy csodálatos helyszín marad egy ehhez hasonló rendezvény lebonyolítására" – közölte Vincent Mudd, a san diego-i szervezőbizottság elnöke, adta hírül a Times of San Diego.

Annak érdekében, hogy az esemény az eredeti időpontban kezdetét vehesse, az ANOC már egyeztetésbe kezdett több ázsiai nagyvárossal.

A keleti földrészen egyébként 2008 óta rendezik meg az Ázsiai Standjátékokat, amelynek következő állomása a kínai Sanya, de a sportesemény korábban járt már Ománban, Balin és Thaiföldön is. San Diego pont egy kínai várossal szemben nyerte el a rendezés jogát 2015-ben.

A Strand Világjátékokat az ANOC elnökének, Ahmad Al-Fahad Al- Sabah-nak ötlete és eleinte 2017-ben szerették volna megrendezi közel 5 ezer sportoló részvételével, de a megfelelő felkészülés érdekében két évvel eltolták, majd a versenyzői létszámot is jelentősen lecsökkentették.

Kalifornia életében nem ez az első eset, hogy elvesztik egy sportesemény rendezését, ugyanis márciusban a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) Los Angeles-ről Budapestre változtatta az első World Urban Games megrendezésének színhelyét.

(insidethegames.biz, MOB, fotó: ANOC, San Diego2019)