Újabb magyar bronzérmek Nanjingban

Újabb magyar bronzérmek Nanjingban

2014. 08. 25.
Megosztás

A bronzérem a magyar sláger Nanjingban a hétfői versenynapon: a délelőtti két harmadik hely után Tóth Lili Anna 2000 méteres akadályfutásban, Schmölz Márk Xavér pedig gerelyhajításban is a dobogó legalsó fokára állhatott fel az ifjúsági olimpián.

A magyar lány az első másfél körben Nicole Svetlana Reinával fej fej mellett haladt az élen, utána azonban a kenyai és az etióp versenyző lehagyta, sőt leszakította őket.

Tóth Lili Anna szerencsére az olasszal vívott különcsatáját megnyerte, és bronzérmet akasztottak a nyakába az Olimpiai Stadionban.

A dombóvári lány mindent kiadott magából: egyéni legjobbját futotta 6:31,92-vel, ami egyben országos ifjúsági csúcs is.

Schmölz Márk Xavér szintén büszke lehet a teljesítményére, harmadik próbálkozásra ugyanis 72,40 méterre szállt a gerely (a másik három 69,64-re, 69,29-re és 68,59-re). Ezt csak egy francia és egy román fiú tudta túldobni.

A Magyar Csapat így 27 éremnél jár, ha a vegyescsapatok eredményeit is figyelembe vesszük: 6+1 arany, 6+2 ezüst és 11+1 bronz az eddigi mérleg.