Visszatér Pjongcsangba a korábbi sikerkovács

Visszatér Pjongcsangba a korábbi sikerkovács

2014. 07. 28.
Megosztás

Szinte biztosan Jang Ho Cso vezeti a jövőben a 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervezőbizottságát.

A dél-koreai üzletember irányította a város pályázati bizottságát, mikor azonban elnyerték a rendezés jogát, a háttérbe lépett.

Időközben viszont megüresedett a szervezőbizottság elnöki széke, miután Dzsin Szun Kim bejelentette, lemond, mert véleménye szerint új impulzusokra van szükség a játékokig hátralévő négy évben.

Jang Ho Cso, a Hanjin Group első embere a konglomerátum által kiadott közleményben elismerte, hogy felkérték a posztra, és örömmel mond igent.

„Most, hogy elfogadtam a felkérést, és a szervezőbizottságot vezethetem, minden energiámmal azon leszek, hogy Pjongcsang sikeresen megrendezze a téli olimpiát” – olvasható nyilatkozata a kommünikében.

Az üzletembert már csupán egy apró lépés választja el attól, hogy hivatalosan is betöltse a pozíciót: a helyi szervezőbizottságnak hivatalosan is el kell fogadnia a jelölését, ez ugyanakkor minden előjel szerint csupán formalitás lesz.

A Koreai Köztársaság először ad majd otthont téli olimpiának, nyári játékokat azonban már rendezett, 1988-ban Szöul látta vendégül a világ élsportolóit.