Zs. Tóth Anna: Majd Nanjingban kiderül, mit érdemlek – videóinterjú

Zs. Tóth Anna: Majd Nanjingban kiderül, mit érdemlek – videóinterjú

2014. 08. 05.
Megosztás

Zs. Tóth Anna öttusázó bizakodva várja a nanjingi ifjúsági olimpiát, azt illetően viszont nem mer jóslásokba bocsátkozni, milyen eredménnyel lenne elégedett.

A mob.hu-nak adott videóinterjúban elárulta, korábban volt egy apróbb sérülése, most viszont már semmi sem tereli el a figyelmét az ifi játékokról.

Zs. Tóth Anna elmondta, a felkészülésből már csak egy-két erős edzés van hátra, és reményei szerint csúcsra járatva utazik vasárnap a kínai multisporteseményre.

„Nanjingban szeretném a legtöbbet kihozni magamból. A főbb edzéseket elvégeztem, majd ott kiderül, mit érdemlek érte” – fogalmazott.

A várakozásokkal kapcsolatosan hozzátette, bár a fizikai számok kiszámíthatók, a vívás tekintetében nehéz jóslásokba bocsátkozni, ugyanis sok függ attól, ki hogy kel fel, milyen napja van.

Másik nanjingi öttusázónk, Regős Gergely a dobogót célozza meg, és bízik benne, annak minél magasabb fokára állhat fel.

Négy éve a szingapúri YOG-on kifejezetten jól szerepeltek öttusázóink, Földházi Zsófia ezüstérmet nyert, Demeter Gergely pedig a negyedik helyen zárt.

A nanjingi küldöttség, közte az 57 sportolóval augusztus 10-én, azaz vasárnap kel útra, magát az eseményt pedig 16-a és 28-a között rendezik.