Kihagyja az olimpiát a pályakerékpáros világbajnok

2012. 04. 13.
Megosztás

A világbajnok Meyer elfáradt, nem akarja beverekedni magát a keretbe.

Nem érzi magát százszázalékosan „elkötelezettnek” a csapat-üldözőverseny iránt, és ezért nem akar tovább pályán versenyezni Cameron Meyer, az ausztrálok hatszoros pályavilágbajnok kerékpárosa. Helyette inkább az országúti karrierjére koncentrál.

A 24 éves kerékpáros a múlt heti melbourne-i pálya vb-n aranyérmes lett a pontversenyben és harmadik a madisonban, ám egyik szám sem szerepel a londoni programban. A csapatversenyben ugyanakkor ezúttal másnak szavazott bizalmat a kapitány.

Meyer jelezte: lemond arról, hogy beverekedje magát az együttesbe, pedig közel másfél éven át ő is tag volt. Mostantól viszont az országútra összpontosít, és bérelt helye van az első ausztrál profi klubban, a GreenEdge-ben.

„Az elmúlt pár év fizikálisan és mentálisan is elfárasztott, hogy bizonyos pálya számokra figyeltem. A csapatverseny iránt viszont már nem érzek 100 százalékos elkötelezettséget. Az idény során túl komplikált a pályára és az országútra is készülni, így inkább most már csak utóbbi összpontosítok” – fogalmazott Meyer.

(Forrás: telesport.hu)