Kitolhatják a TAO-igénylés határidejét

Kitolhatják a TAO-igénylés határidejét

2012. 03. 22.
Megosztás

Kitolhatják a társasági adókedvezmény (TAO) igénylésének április elsejei határidejét. Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára erről a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának (TF) csütörtöki szabadidősport-konferenciáján beszélt.

„Mivel az egyesületek lassan reagálnak a tavaly, Európában elsőként Magyarországon bevezetett rendszerre, előfordulhat, hogy meghosszabbítjuk az igénylési időszakot” – mondta az olimpiai bajnok úszó.

Hozzátette: a TAO várhatóan az iskolai sportszükségletek 80-85 százalékát képes fedezni.

„Itt kell megemlíteni, hogy a profi klubok igénybe vehetik a TAO-t, amennyiben létesítményeiket az idő húsz százalékában a szabadidősport vagy diáksport rendelkezésére bocsátják” – mondta Czene.

A tanácskozást megnyitó kerekasztal-beszélgetésen Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára hangsúlyozta: mivel a civil szféra megosztott volt, szükségessé vált a MOB keretében összefogni a sportirányítást, amelybe a szabadidősport szakmai tagozatként kapcsolódik, és vezetője, Monspart Sarolta a MOB alelnöke egyben. Szalma László, a TF docense hozzátette, a rendszeres mozgás megszerettetéséhez kiemelten fontos a TF-ről kikerülő tanárok nevelő szerepe.

A Szabadidősport helye a Nemzeti Sportstratégiában című előadásában Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke elmondta, hogy Magyarországon éppen Budapest áll a legrosszabbul sportinfrastruktúra terén.

„Míg az Európai Unió lakosságának negyven százaléka sportol, nálunk az emberek hetvenhét százaléka mozgásszegény életmódot folytat, és miközben például Ausztriában a lakosok ötvenhét százaléka tagja valamilyen sportegyesületnek, itt ez az arány csak nyolc százalék – jelentette ki a fideszes politikus.

– A januárban életbe lépett sporttörvényben foglalt legfontosabb változások közül kiemelném a szabadidősport betagozódását a MOB-ba, a normatív finanszírozást felváltó, pályázati formában működő programfinanszírozást, továbbá a pontos nyilvántartást elősegítő Nemzeti Sportinformációs Rendszert.

A TAO révén egy év alatt huszonnégy milliárd forint áramlott a sportba, ez az összeg főként az utánpótlás-nevelést és létesítményfejlesztést szolgálja.”

Bánki Erik hozzátette, szeptemberben bevezetik a mindennapos testnevelést, a heti öt órából háromra délelőtt, kettőre pedig délután kerül majd sor, utóbbiak kiválthatók az edzéseken való megjelenéssel. A tervek között szerepel a diákolimpiai rendszer visszaállítása is. A sportvezetés célja a rendszeresen sportolók arányát a jelenlegi 9-ről 15, tíz éven belül pedig 20 százalékra növelni.

A konferencia további előadói között szerepel Monspart Sarolta, Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, Bakanek György, a MOB orvosi bizottságának tagja és Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője is.

(Fotók: JochaPress)