Klímavédelmi csúcstalálkozó a sportvilágban, az olimpia fővárosában

Klímavédelmi csúcstalálkozó a sportvilágban, az olimpia fővárosában

2019. 09. 24.
Megosztás


Míg a világ a New York-i ENSZ klímacsúcsra figyelt, a sportközösségben is jelentős környezetvédelmi találkozóra került sor. Az ENSZ Sport a Klímáért Akciótervének támogatói Lausanne-ban, az olimpiai múzeumban gyűltek össze, hogy megvitassák következő lépéseiket.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett találkozó volt az első a keretterv résztvevői között. Az összejövetelre az ENSZ szeptember 23-ai klímacsúcsát megelőző napokban került sor.

„Ebben a precedens nélküli pillanatban, a klímaváltozás ellen vívott kritikus harcban a sportközösség ismét megmutatta, hogy ereje túlmutat a játéktereken. Az ENSZ Sport a Klímáért Akcióterve tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy ezen erő segítségével felhívjuk a világ figyelmét a klímaváltozás bolygónkra gyakorolt fenyegetésére" – mondta a találkozón II. Albert monacói herceg, a NOB tagja és a NOB fenntarthatóságért és örökségért felelős kabinetjének elnöke.

A találkozót követően több munkacsoportot is kialakítottak a tervezet végrehajtására. A résztvevők megvitatták a program potenciális hatásait, a lehetséges működési mechanizmusokat, valamint a különböző sportszövetségek bevonásának mélységét is.

Az ENSZ klímavédelmi programjának részeként, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal karöltve hozta létre a Sport a Klímáért Akciótervet 2018 decemberében. A megállapodás lényege, hogy az érdekelt felek öt kulcspont követése mellett kötelezik el magukat: nagyobb környezetvédelmi felelősségvállalásra bíztatnak, csökkentik károsanyag-kibocsájtásukat, oktatói szerepet vállalnak a környezetvédelemben, a felelős és fenntartható fogyasztást promótálják, valamint kommunikációjukban klímavédelmi cselekvéseket sürgetnek.

Egyelőre 85 testület csatlakozott az akciótervhez, köztük 14 nemzetközi sportszövetség, valamint a következő három olimpia (2020. Tokió, 2022. Peking és 2024. Párizs) szervezőbizottsága is.

A fenntarthatóság egyike az olimpiai mozgalom legfontosabb alapköveinek, a 2020-as olimpiai agendában is a „három pillér" egyikeként hivatkoznak rá. A NOB, a nemzetközi sportszövetségek, valamint a nemzeti olimpiai bizottságok egyaránt nagyban hozzájárulhatnak a fenntarthatóság globális népszerűsítéséhez, és ezáltal egy szebb jövő létrejöttéhez is.

(Forrás: olympic.org)