Körmendi és győri győzelem a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián

2015. 03. 24.
Megosztás

Az elmúlt hétvégén befejeződtek a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia tanévi küzdelmei. A középiskolások közt a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium, az általános iskolások mezőnyében a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium lett a győztes. A finálékban több olimpiai bajnok is részt vett - no nem versenyzőként, hanem vendégként...

Szombaton a dombóvári Művelődési Házban az V-VI. korcsoport (középiskolások) legjobb nyolc csapata mérte össze szellemi "erejét".

A zsűri elnöke Mohácsi Ferenc, olimpiai bronzérmes kenus volt, tagjai dr. Jakabházyné Mező Mária MOA-főtitkár, Szijj Lilla, a MOA Tanács tagja, Tóth Attila, a Csanádi Olimpiai Baráti Kör elnökségi tagja, olimpiakutató, Poór József, a Tolna Megyei Diáksport Tanács elnökségi tagja, DSB vezető, Ruip László, a Tolna Megyei Diáksport Tanács korábbi elnöke voltak. A játékvezetői feladatokat Győr Béla, a MOA Tanácsának tagja látta el.

A helyszínen Földesi Gyula, a Tolna Megyei Diáksport Tanács titkára és Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere köszöntötte a résztvevőket.

A döntő csapatai az alábbi 10 fordulóban adtak számot a felkészültségükről:

  1. Interjú az 1980-as olimpiai érmesekkel. A feladat újszerűségét az adta, hogy a moszkvai olimpia magyar érmes versenyzőit megszemélyesítve készítették a tanulók a „képzelt riportot” az alábbiakkal: Horváth László, Kocsis Ferenc, Maracskó Tibor, dr. Nébald György, Stefanek Gertrúd, Szombathelyi Tamás, Varga Károly, Vaskuti István. A csapatok nagyon ügyesen oldották meg a feladatot.
  2. Igaz-hamis/Dr. Mező Ferenc
  3. Vízilabdázók/1 mérkőzés – 1 érem
  4. Keresztrejtvény/Labdarúgó érmesek
  5. Ki, miben? Szocsi 2014
  6. Olimpiai pontszerző csapatok/Moszkva 1980
  7. Labdarúgás/első és utolsó mérkőzés
  8. Képfelismerés – Szocsi 2014
  9. Többszörös vízilabdázó érmesek
  10. Keresztrejtvény – Moszkva 1980

A középiskolások eredményei:

1. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Körmend, 189 pont (felkészítő: Kovács Kálmán, Dr. Hollerné Mecséri Annamária)
2. Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Vác, 155 pont (felkészítő: Tömösvári Sándor)
3. Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa, 135 pont (felkészítő: Bíróné Mike Éva, Seress Julianna)
4. Janus Pannonius Gimnázium, Pécs, 134 pont (felkészítő: Földvári Zoltán)
5. Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon, Kazincbarcika, 132 pont (felkészítő: Darai Imre)
6. József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Monor, 129 pont (felkészítő: Jámborné Kécskei Ilona)
7. Budai – Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pécs, 123 pont (felkészítő Varga Csaba)
8. Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár, 117 pont (felkészítő: Dr. Szenyéri Zoltán, Tancsa Norbert)

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az ajándékokat és az érmeket Mohácsi Ferenc és dr. Jakabházyné Mező Mária adta át a csapatok részére. Itt adták át első alkalommal a győztes csapat részére azt a hatalmas és nagyon szép ólomkristály vándorserleget, melyet a Magyar Diáksport Szövetség Dr. Mező Ferenc születésének 130. évfordulója alkalmából alapított mindkét korcsoport első helyezettje részére.

A győztes csapatot dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára meghívta a MOA TF-en rendezendő, nyári Nemzetközi Olimpiai Táborába.

A helyi szervezőknek köszönhetően a Dombóvár Hotelben minden résztvevő exkluzív körülmények között ebédelhetett. Köszönet érte Dombóvár városának és a Tolna Megyei Diáksport Tanácsnak, külön is kiemelve dr. Szenyéri Zoltánt.

Vasárnap Budapesten, a Larus Étterem és Rendezvényközpontban gyülekeztek az III-IV. korcsoport (általános iskolások) döntőbe jutott csapatai, a szülők és a meghívott olimpiai bajnokok, érmesek.

A zsűrit dr. Géczi István, olimpiai ezüstérmes labdarúgó elnökölte; tagjai Győr Béla, dr. Takács Ferenc és Szijj Lilla, a MOA Tanács tagjai továbbá a Budapesti Diáksport Szövetség részéről Majthényi Anikó voltak. A játékvezető dr. Printz János, a MOA Tanácsának tagja volt.

Az Olimpiai Himnusz után Varga András, az MDSZ elnökségi tagja, a Budapesti Diáksport Szövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd megnyitotta a versenyt.

A csapatok ezen a helyszínen az alábbi 10 fordulóban versenyeztek:

  1. Interjú 1972-es olimpiai érmesekkel. A csapatok a helyszínen megjelent Balczó András olimpiai bajnok öttusázóval, a Nemzet Sportolójával; Schmitt Pál olimpiai bajnok vívóval, a Nemzet Sportolójával; Gedó György olimpiai bajnok ökölvívóval; Bóbis Ildikó olimpiai ezüstérmes vívóval; Békési Ilona olimpiai bronzérmes tornásszal és Kovács Tamás olimpiai bronzérmes vívóval készítettek jó hangulatú riportokat.
  2. Dr. Mező Ferenc
  3. Legjobb magyar helyezések Münchenben
  4. Ki-miben? Nanjing 2014
  5. Keresztrejtvény – öttusa pontszerzők
  6. Többszörös érmeseink – München 1972
  7. Képfelismerés – Nanjing 2014
  8. Öttusa – pontszerző csapataink
  9. Keresztrejtvény – München 1972
  10. Öttusa olimpiai pontszerzőink – képfelismerés

Az általános iskolások eredményei:

1. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr, 178 pont (felkészítő: Ritzinger Lajos)
2. Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zamárdi, 176 pont (felkészítő: Hirsch Judit)
3. Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger, 175 pont (felkészítő: Kocsisné Nagy Erzsébet, Fejes Péter, Laczkóné Kiss Beatrix)
4. Perczel Mór Általános Iskola, Őcsény, 168 pont (felkészítő: Deák István)
5-6. Általános Iskola, Rétság 167, pont (felkészítő: Maglódiné Sági Gabriella, Tömösvári Sándor)
5-6. Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár, 167 pont (Felkészítő: Dr. Szenyéri Zoltán, Fehérvári Levente)
7. Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Répcelak, 163 pont (felkészítő: Szabó Róbert)
8. Budai – Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pécs, 145 pont (felkészítő: Földvári Zoltán)

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az ajándékokat, az érmeket és az ólomkristály vándorserleget dr. Géczi István, dr. Jakabházyné Mező Mária és Varga András adta át a csapatok részére.

A győztes együttest ez alkalommal is a MOA főtitkára hívta meg a MOA nyári Nemzetközi Olimpiai Táborába.

A Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Olimpiai Akadémiának és a Magyar Diáksport Szövetségnek köszönhetően a Larus Étterem és Rendezvényközpontban ezen korcsoport minden résztvevője, felkészítője és zsűritagja exkluzív körülmények között ebédelhetett. A szervezők ezúton köszönik minden induló csapatnak, iskolának, felkészítőiknek a tanévi versenyeken való részvételt. A következő tanévben is várják minél nagyobb számban a csapatokat a meghirdetett versenyükön.

(MOA/Győr Béla; fotó: MOB/Szalmás Péter)