Közel 1400 versenyző a vizes sportokban, Párizsban

Közel 1400 versenyző a vizes sportokban, Párizsban

2022. 07. 19.
Megosztás


A vizes sportok öt szakágában összesen 1392 versenyző vesz részt a 2024-es párizsi olimpián – jelentette be a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), közzétéve a két év múlva esedékes nyári ötkarikás játékokra kidolgozott kvalifikációs menetrendjét.

A sportolók úszásban, szinkronúszásban, nyílt vízi úszásban, műugrásban és vízilabdában mérik össze tudásukat a július 27-i nyitánytól, vagyis az első hivatalos versenynaptól kezdve egészen augusztus 11-ig, a záróünnepség napjáig.

A legnagyobb létszámban az úszók szerepelnek: 852-en szállnak vízbe az Európa legnagyobb fedett vízi stadionjaként számon tartott Paris La Défense Arenában, ahol kilenc napon át, augusztus 4-ig viaskodnak 35 versenyszámban.

Összesen 44-en – 22 férfi és 22 nő – indulhatnak a nyílt vízi úszásban, amelyet a Szajna folyóban, az Eiffel-torony árnyékában, a Pont d'Ienánál rendeznek meg a tervek szerint augusztus 8-án és 9-én, mindkét nem számára 10 kilométeren. Az olimpiai távra a 2023-as fukuokai vizes világbajnokság első három helyezettje kvalifikálja magát mind a nőknél, mind a férfiaknál, s hozzájuk csatlakozik a 2024-es dohai vb legjobb 13-13 úszója, majd utána töltik fel teljesen a mezőnyt.

Mű- és toronyugrásban 136-an versenyeznek majd az Aquatics Centre-ben, ahol nyolc számban osztanak érmeket. Ugyanebben a létesítményben szerepelnek a szinkronúszók is, összesen 96-an, akik párosban és csapatban vetélkedhetnek az ötkarikás medálokért, az egyéni és a vegyes páros nincs benne az olimpiai programban.

Vízilabdában 12 férfi és 10 női csapat – összesen 264 sportoló – ugrik vízbe a hatezer férőhelyes Aquatics Centre-ben július 27-től augusztus 4-ig, majd a csoportmérkőzéseket követően már a Paris La Défense Arenában folytatódnak a pólós küzdelmek augusztus 5-től a 11-i döntőig. Rendezőként Franciaország automatikusan kvalifikálja magát a férfi és a női vízilabdatornára, miként a házigazdák a többi vizes szakágban is „helyből” garantált szereplői a versenyeknek.

(MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter)