Küldöttgyűlést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség

Küldöttgyűlést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség

2013. 05. 18.
Megosztás

Május 17-én tartotta 2013. évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség.

Az alapításának 80. évfordulóját idén ünneplő szervezet a Magyar Sport Házában vitatta meg a sportág aktuális hazai kérdéseit.

Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár az esemény nyitányaként gratulált a magyar kézilabdázás valamennyi résztvevőjének az elmúlt időszakban elért fantasztikus eredményekhez, hangsúlyozva: a sportág remek pályán halad.

Vetési Iván elnök beszédében a 2012-2013-as, felejthetetlen időszak eredményeinek kiemelése mellett a legfontosabb feladatokra helyezte a hangsúlyt: az MKSZ célja, hogy minél több tőkét vonzzon a sportágba, tovább növelje a sportolói létszámot, fejlessze a magyar kapcsolatokat a nemzetközi sportdiplomáciai színtéren, eredményesen rendezze meg a sportág Magyarországon sorra kerülő világversenyeit, a klubokkal és a megyei szövetségekkel pedig még harmonikusabb, partneri viszonyt ápolva dolgozzon együtt a magyar kézilabdázás sikeréért.

A küldöttek a közgyűlésen elfogadták a szövetség Elnökségének szakmai beszámolóját, a Felügyelő Bizottság jelentését, az MKSZ 2012. évi pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági jelentését, 2013. évi költségvetését, módosított Alapszabályát és a sportág 2017-ig tervezett stratégiáját.

A küldöttgyűlés döntött arról is, hogy visszahívja tisztségéből Bienerth Gusztáv és Borsos Attila elnökségi tagokat.

Az ünnepi küldöttgyűlés záróakkordjaként öt szakember részesült az első alkalommal átadott Magyar Kézilabdázásért Emlékérem kitüntetésben.

A díjazottak:

Horváth József a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség elnöke. Közel ötvenszeres felnőtt válogatott, majd edző és sportvezető. 15 évig volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség főtitkára, 14 évig annak elnöke, továbbá tagja volt az MKSZ Etikai Bizottságának, Amatőr Tanácsának, továbbá Igazolási- és Átigazolási Bizottságának.

Lengyel Gábor a magyar válogatott játékosaként részt vett az 1958-as férfi vb-n. Edzőként több klubcsapat mestere, a 70-es években a női utánpótlás válogatott edzője, Török Bódog mellett a női felnőtt válogatottnál másodedző volt, mesteredzői cím kitüntetettje. Az MKSZ szakfelügyelőjeként tevékenykedett, 1988-2000 között az MKSZ Versenybizottsága elnöke volt. NB I-es játékvezető. A 2000-es években a Játékvezetői Bizottság ellenőrzési vezetője volt.

Nádoriné Hornok Klára korábbi NB I-es kézilabdázó, a Vasas bajnokcsapatának tagja. Több mint három évtizedes nevelői, edzői tevékenysége során a gyermek és utánpótlás kézilabdázás fejlesztésében szerzett meghatározó érdemeket, jelenleg az Óbudai KSI SE vezetőedzője.

Tavarnay László nemzetközi játékvezető, majd EHF ellenőr. A 2000-es évek második felében a Játékvezetői Bizottságban, majd a Versenybizottságban tevékenykedett. Fő feladata a továbbképzések megtartása, versenybírók képzése volt, emellett tevékenyen részt vett egyéb sportági munkákban (pl. hazai rendezésű világversenyek). 2011. óta az MKSZ JAB alelnöke.

Vanyus Attila az MKSZ tiszteletbeli elnökségi tagja, a Győri Audi ETO KC örökös tiszteletbeli elnöke, az MKSZ egykori alelnöke. Az 1990-2011 közötti időszak női kézilabdázásának meghatározó alakja, aki jelentős érdemeket szerzett a sportág utánpótlás bázisának kialakításában is.

(Forrás: kézilabda szövetség)