Lékai Máté eredményes veszprémi „korszakra” számít

Lékai Máté eredményes veszprémi „korszakra” számít

2014. 07. 29.
Megosztás

„Egy bajnokcsapattal kötöttem három évre szóló szerződést, és ez már önmagában is nagyszerű dolog, de mivel az új csapatom, az MKB-MVM Veszprém a Bajnokok Ligája négyes döntőjében is megmérettethette magát, a nagyszerűnél is elismerőbb jelzőt kellene találnom."

„Jó érzés itt lenni és a jelek szerint Veszprémben is örülnek annak, hogy mostantól itt igyekszem majd bizonyítani” – ezekkel a mondatokkal kezdte a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatát Lékai Máté, akit szakberkekben már régóta az 1988-ban született kézilabdás generáció egyik legtehetségesebb tagjaként emlegetnek.

Jöveteléről korábban egyszer már szó esett, a szándékok viszont mind a két oldalról csak az idén váltak határozottá. Lékai a szlovén RK Celje Pivovarna Lasko együttesének búcsút mondva költözött vissza Magyarországra. Eddigi klubjánál is jól érezte magát, de azért minden így sem volt rendben.

„Ha a celjei szereplésemet kizárólag szakmai szempontok alapján ítélem meg, akkor csak jókat mondhatok, a pénzügyi jellegű megközelítés viszont már egészen másfajta képet alkot a nehéz helyzetbe került klubról. Szlovénia jelenleg a recesszió időszakát éli, a gazdaság nem igazán jól teljesít. Ráadásul a lelkes és kitartó szponzorok sem tülekednek a kézilabdaklubok körül, és ott még a Magyarországon új lehetőséget kínáló TAO sem biztosít fedezéket a magukra maradt kluboknak. Nem titok, hogy a hazajövetelem egyik nyomós oka éppen ez volt, tehát a nagy bizonytalanság, de pontosan ugyanezt mondhatja el a velem együtt Veszprémbe érkezett szlovén Marguc is, akit Európa egyik legkiválóbb jobbszélsőjeként emlegetnek. Jó barátok vagyunk és Gasper most nagyon örül annak, hogy – amíg megtalálja a helyét az új környezetében – személyemben van egy biztos pontja és segítőtársa.” - hangsúlyozta a 26 éves Lékai, aki minden csapatában a 66-os számú mezt viseli.

A 2009 óta válogatott játékossal kétség kívül jól járt a Veszprém, a 190 centiméter magas irányítónak azonban jelenleg két spanyol vetélytársa is akad az új klubjában – Carlos Ruesga és Chema Rodriguez – ,akik aligha mellesleg a vezetőedzői tisztet betöltő Carlos Ortega honfitársai, és nem csak ezért, de emellett a kedvencei is.

„Tudtam, hogy mire vállalkozok, és tisztában vagyok azzal is, hogy csak kiemelkedően jó és egyenletes teljesítménnyel boldogulhatok. Ez egy nagy kihívás, de nem magasabb a bizonyítási vágyam fokánál. A lehetőséget a szerződéskötéssel megragadtam, most viszont a lehető legjobban szeretnék élni azzal.”

Máté édesanyja Juha Olga, a nyolcvanas évek sikeres magasugrónője, aki 1984-ben és 1987-ben is magyar bajnok lett, és akit az olimpiai bojkott akadályozott meg abban, hogy a Los Angelesi nyári játékokon is bizonyíthasson.

„Sajnos, nekem nincsenek olyan jó rugóim, mint amilyenek a magasba röpítették az édesanyámat, ezért nem is tudok olyan könnyedén a földtől elrugaszkodni. A labdával viszont megtanultam egész jól tudok bánni, és a pályán sokszor ez a legerősebb ütőkártya” – mondta befejezésül Lékai Máté, akinek a Junior Príma Díját két évvel ezelőtt távollétében éppen az egykori atlétaválogatott édesanyja vette át.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)