Magyar Örökség Díjat kapott dr. Kamuti Jenő

Magyar Örökség Díjat kapott dr. Kamuti Jenő

2018. 09. 29.
Megosztás

„Olyan jó magyarnak lenni! Hallgatva a Magyar Himnuszt és a Szózatot, most is elsírtam magam, akárcsak versenyző koromban” – mondta az olimpia.hu-nak dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója szombaton, miután a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átvette a Magyar Örökség Díjat.

„Végtelenül boldog vagyok, hogy ebben a megtiszteltetésben részesültem. Ez a díj valójában a kettős életpályámnak szólt: a sportolói karrieremnek és az azt követő orvosi, sportvezetői pályafutásomnak – jelentette ki dr. Kamuti Jenő.

A megtisztelő elismerést azok a személyek és intézmények kapják negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

A világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívót, orvost, sportvezetőt, sportdiplomatát az ünnepségen az olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja, Schmitt Pál laudálta. A Nemzet Sportolója arról beszélt, hogy Kamuti Jenőt vívó pályafutása tette halhatatlanná, világszerte ismertté. Mesterének, Bay Bélának útmutatásával 20 éven keresztül volt a magyar tőrválogatott tagja, és mint sportvezető 10 éven keresztül volt a Magyar Vívószövetség elnöke, 28 éve folyamatosan a MOB elnökségének tagja. Az 1977-ben az UNESCO Fair play-díjjal ismerte el példamutató pályafutását, a Nemzetközi Fair Play Bizottság pedig 2000 óta őt választja immár 4. alkalommal elnökévé. Sportvezetőként a MOB főtitkári feladatait is ellátta.

„Mindig is mélyen megérintett a Szózat azon sora: ’itt élned, halnod kell’. Aktív sportolóként, később nemzetközi versenyeken sportvezetőként sose felejtettem el, hogy magyar vagyok. Ébren kell tartani a hazaszeretetet, meg kell őrizni a magyarságot, ennek pedig egy nagyon jó színtere a sport. A sport a hazaszeretet egyik legjobb motorja. És ilyenkor a határon túli magyarságra is gondolok. Tudom, hogy a külföldön élő magyar sportolók többségében is nosztalgia van a hazaszeretet irányába” – fejtette ki a díjazott.

Dr. Kamuti Jenő példaként említette, amikor évtizedekkel ezelőtt Dél-Amerikában állt a dobogón két nagy nemzet vívójával, „kis magyar nemzet” sportolójaként: „úgy éreztem akkor - és pesze máskor is -, az eredményemmel egy egész Magyarországnak adok akkor ajándékot. Hamarosan egy kisebb társasággal elutazunk a '68-as mexikói játékok helyszínére, annak 50. évfordulója alkalmából. Biztos vagyok benne, hogy ott újra előjönnek a régi élmények mellett Magyarországgal kapcsolatos érzéseink is”.

„Pali barátomnak nagyon köszönöm a szép laudációt” – tette hozzá az olimpiai ezüstérmes sportdiplomata.

Magyar Örökség Díjban részesült dr. Kamuti Jenő mellett a Szélkiáltó Együttes verséneklő művészete, Tisza István nemzetszolgálata és mártíromsága, Lőrinc Celesztin moldvai csángók magyarságtudatát erősítő szolgálata. A kuratórium kitüntetésben részesítette Kolár Péter széles körű kultúraszervező és színházépítő munkásságát, Pogány Erzsébet közösségszolgáló emberi helytállását és a Magyarok Kenyere Mozgalom nemzetegyesítő szolgálatát.

(MOB-MTI)