A sportlövőelnök MOB-tag Nagy György újabb sportdiplomáciai megbízást kapott

Továbbra is Nagy György vezeti a sportlövőket a párizsi úton

2021. 11. 15.
Megosztás


A következő, párizsi olimpiai ciklus végéig Nagy Györgyöt választotta meg elnöknek a Magyar Sportlövők Szövetségének küldöttgyűlése. Az immár harmadik elnöki ciklusa előtt álló Nagy Györgyöt 112 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül választották meg a küldöttek. A küldöttgyűlést a koronavírus-járvány miatt online formában tartották.

Alelnök lett Boros György, Kissné Oroszi Edit, Mergancz Sándor és dr. Molnár Attila. Az elnökség további tagjai: Ablonczy Orsolya, Fodor László, dr. Gáspár Miklós, Hegyi Norbert, Keczeli Zoltán, Kisvárdai István, Laczik Zsolt, Nagy Béla, id. Péni István és Sinka László. Az új elnökség első ülésén egyhangúlag Sinka Lászlót választotta meg az MSSZ főtitkárának.

Nagy György – akit néhány hete az európai szövetség alelnökévé választottak, illetve tagja a nemzetközi szövetség (ISSF) döntéshozó testületének, tanácsának is – és Sinka László is aktív tagja az olimpiai családnak, amellett, hogy mindketten képviselik sportágukat a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésében, Nagy György tagja az ötkarikás szervezet Jelölő Bizottságának is.

Nagy György: „A bizalom hatalmas jelének tekintem, hogy egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül választott meg ismét a küldöttgyűlés a Magyar Sportlövők Szövetsége elnökének. Ez már a harmadik elnöki ciklusom lesz, amely a párizsi ötkarikás játékok végéig tart. Az első két ciklus legfontosabb eredménye, hogy felépült a Nemzeti Lőtér a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően, hogy a javaslatomra az Európai Sportlövő Szövetség (ESC) elindította az Ifjúsági Európa-bajnoki versenysorozatot. A világbajnokságokon és kontinensviadalokon megszerzett magyar érmek sokasága jelzi a sportág erejét. Hiányérzetem azért van, mert Rio de Janeiróban és Tokióban nem szereztünk olimpiai érmet. Sokat dolgozunk majd azért, hogy Párizsban ez a célunk is teljesüljön.”

Sinka László: „Megtiszteltetés számomra, hogy továbbra is a Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkári posztját tölthetem be. Sok feladatunk van mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. A 150 éves szövetségnek méltónak kell lennie hagyományaihoz, eredményességéhez és ennek érdekében nagy összefogással kell együttműködni a klubokkal, a szakágakkal, a szakmai bizottságokkal, a megyei szövetségekkel és az MSSZ iroda munkatársaival."

A 150 éves sportlövőszövetséget az októberi ünnepségen a nemzetközi szervezet elnöke, az orosz Vlagyimir Liszin mellett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte Százhalombattán.

(MSSZ, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)