Kettős orosz siker a férfiak sprintversenyén, Gössner két büntetőkörrel és két másodperccel győzött

Négy magyar mutatkozik be szombaton a Nove Mestó-i sílövő vb-n

2013. 02. 08.
Megosztás

Három férfi és egy női magyar versenyző szerepel szombaton, a sílövők csehországi világbajnokságán, Nove Mestóban.

Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, elsősorban Szőcs Emőkétől várják a jó eredményt, ami az ő esetében az első 60-ba kerülést jelenti. Muskotál Istvánnal, Szabó Milánnal és Gombos Károllyal szemben a reális elvárás az, hogy az első 80-ban végezzenek.

"Ezen a vb-n nem a kiugró eredmény elérése a cél, a verseny a jövő évi téli olimpiára való kijutás szempontjából fontos" - fogalmazott a novemberben az európai szövetség (ESF) elnökének választott sportvezető. Kaszó Klára hozzátette, az ötkarikás eseményre a nemzetek rangsora alapján osztják majd a kvótákat. A vb-n minden ország legfeljebb négy versenyzőt indíthat, közülük a három legjobb eredménye számít bele az olimpiai kvalifikációba.
"Nehéz a helyzetünk, mivel Szőcs Emőke egyedül versenyez, egymaga kell, hogy összeszedje az olimpiai indulási joghoz szükséges pontokat, de reméljük, sikerülni fog neki" - mondta az ESF elnöke.

A sílövő-vb a vegyesváltóval kezdődött csütörtökön, szombaton a sprintszámokat, vasárnap az üldözéses versenyeket bonyolítják le. Jövő szerdán a női 15 kilométeres, csütörtökön a férfi 20 kilométeres viadalra kerül sor. A női váltók pénteken, a férfi csapatok szombaton versenyeznek, vasárnap pedig a tömegrajtos egyéni futamokkal zárul a vb.

(MTI)