Nem törött el Triscsuk ujja, hétvégén játszana

Nem törött el Triscsuk ujja, hétvégén játszana

2013. 01. 25.
Megosztás

Triscsuk Krisztina, a Fehérvár KC válogatott játékosa ujjsérülést szenvedett a Ferencváros elleni szerdai Magyar Kupa-mecccsen, a vizsgálatok azonban nem állapítottak meg törést nála, csak ficamot. Triscsuk ott lenne a pályán a Veszprém elleni hétvégi meccsen.

„Az első félidő 24. percében a Fradi támadott, mi védekeztünk, s amikor sáncoltam, a bal kezem mutató ujja nagyon furcsán, kifelé állt. Egy kicsit megijedtem, láttam, hogy valami baj van, de szerencsére annyira nem fájt. Egyből lementem a pályáról, a masszőrünk bekötözte, miközben a Fradi orvosa is megnézte, s azt mondta, hogy szerinte kificamodott az ujjam. Nem vártam meg a meccs végét, azonnal elindultam Fehérvárra, a Szent György kórházba, ahol a röntgen sem mutatta ki a törést, ám a ficamot igen. A lágyrész is megduzzadt, az ujjamat pedig sínbe rakták, s azt mondták, hogy két hétig kell hordanom. Ez nekem nem okoz nagy problémát, legfeljebb csak apró gondot jelent. A csütörtök délutáni edzésen már ott leszek, egy percet sem akarok kihagyni, mert vasárnap egy nagyon fontos mérkőzésen a Veszprémet fogadjuk, s azon én mindenképpen játszani akarok!” – idézi Triscsukot a feol.hu.

(Forrás: feol.hu)