Női BL: Kettővel nyert a Fradi Lublinban

Női BL: Kettővel nyert a Fradi Lublinban

2013. 11. 04.
Megosztás

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 26–24-re nyert a lengyel Lublin otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a B-csoport 4. fordulójában.

Azt lehetett sejteni, hogy a Lublin ezúttal nagyobb ellenállást fejt ki, és bizony Elek Gábor nem is lehetett olyan nyugodt, mint a két csapat dabasi meccsén (40–25). Pedig jól kezdett az FTC, hét perc után 5–1-re vezetett már. Az addig jól működő védekezése azonban ezután szétesett, a két héttel ezelőtti találkozón 11-szer betaláló Alina Wojtast jól kivették Cifráék a játékból, ám a többi hazai játékosra így kisebb figyelem jutott. Alena Abramovics szerencsére ezúttal is hozta magát a kapuban, nagy szerepe volt abban, hogy a Fradi háromgólos előnnyel térhetett pihenőre (12–15).

A második játékrész úgy indult, ahogy az első, ismét elhúzott a vendégcsapat, ám 18–12-es előnye után ismét visszaesett a teljesítménye, a lubliniak pedig Kamila Skrzyniarz vezérletével elkezdtek felzárkózni. Ez olyan jól sikerült nekik, hogy az 56. percben utolérték az FTC-t (23–23). A népligeti csapat azonban a véghajrában meg tudott újulni, és kiharcolta a győzelmet.

MESTERMÉRLEG
ELEK GÁBOR, a Ferencváros vezetőedzője: – Ennyi ziccert nem lett volna szabad kihagynunk. Amikor égett a ház, képesek voltunk koncentráltan kézilabdázni, de amit a köztes időben nyújtottunk, azzal elégedetlen vagyok: látnunk kellene, hogy pillanatnyi állapotunkban nem adhatunk egyetlen csapatnak sem olyan előnyt, hogy ennyi hibával kézilabdázunk – ez nem jó irány. Nagyrészt uraltuk a meccset, mégis olyan helyzetbe kerültünk, hogy a végén el is veszíthettük volna, de a legvégén összeszedtük magunkat. Jövő héten, a Midtjylland ellen bizonyosan másképp fogunk kézilabdázni.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT. 4. FORDULÓ
MKS SELGROS LUBLIN (lengyel)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24–26 (12–15), Lublin, 2500 néző. Vezette: Caferopulosz, Bethmann (görögök)
LUBLIN: DZSUKEVA – Majerek 1, Mihdaljova 1, MALEK 3 (2), DRABIK 4, Wojtas 2, Rola 2. Csere: SKRZYNIARZ 8, Gega, Wojdat 2, Konsur 1, Nyeszcjaruk
FTC: ABRAMOVICS – KOVACSICZ 5, TOMORI 7 (4), SZUCSÁNSZKI 3, Cifra, Zácsik 4, Vérten 2. Csere: Pena, Szamoránsky P. 1, Steinbach 3, Szarka 1, Such, Mészáros R.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–FC Midtjylland (dán) 22–15 (12–10)
Legjobb dobók: Knezsevics 8, Byzdra 4, ill. Jörgensen, Thorsgaard 4-4

A B-CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Midtjylland (dán) 4 3 – 1 93–88 +5 6, 2. FERENCVÁROS 4 3 – 1 116–106 +10 6, 3. Buducsnoszt (montenegrói) 4 2 – 2 97–82 +15 4, 4. Lublin (lengyel) 4 – – 4 92–122 –30 0

Hátralévő mérkőzések:

November 11.: MKS Lublin-Buducsnoszt Podgorica
November 11.: FTC Rail Cargo Hungaria-FC Midtjylland

November 17.: FC Midtjylland-MKS Lublin
November 17.: Buducsnoszt Podgorica-FTC Rail Cargo Hungaria

Amennyiben az FTC győzt a Midtjylland ellen és vereséget szenved Podgoricán, a Lublin pedig valamennyi mérkőzését elveszíti, a magyar, a dán és a montenegrói együttes is 8-8 ponttal végez, ez esetben a három csapat egymás elleni gólkülönbsége dönti el a sorrendet.

A három csapat egymás elleni gólkülönbsége jelenleg:

FCM +4
Podg +3
FTC -7

TOVÁBBI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK:

C-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Sävehof (svéd)–HC Leipzig (német) 30–23 (14–13)
A C-CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Krim Ljubljana (szlovén) 4 3 – 1 110–93 +17 6, 2. Sävehof (svéd) 4 3 – 1 124–117 +7 6, 3. Leipzig (német) 4 1 – 3 97–113 –16 2, 4. Metz (francia) 4 1 – 3 94–102 –8 2

D-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Podravka (horvát)–Vardar Szkopje (macedón) 17–35 (10–16)
A D-CSOPORT ÁLLÁSA: 1.Vardar Szkopje (macedón) 4 3 1 – 124–89 +35 7, 2. Larvik (norvég) 4 3 1 – 117–83 +34 7, 3. Koprivnica (horvát) 4 1 – 3 90–126 –36 2, 4. Bera Bera (spanyol) 4 – – 4 75–108 –33 0

A-CSOPOPT ÁLLÁSA: 1. Győri Audi ETO 8 p, 2. Hypo Niederösterreich 4 p, 3. Thüringen 2 p (-14), 4. Baia Mare 2 p (-21)

(Forrás: NSO)