Női EHF-kupa: elképesztő végjáték, kiesett a Fehérvár

Női EHF-kupa: elképesztő végjáték, kiesett a Fehérvár

2014. 04. 13.
Megosztás

A női kézilabda EHF-kupa elődöntőjének visszavágóján a Fehérvár KC hazai pályán egy utolsó másodpercben kapott góllal 27–26-ra kikapott a dán Team Esbjergtől, így kiesett. Az utolsó másodpercekben a magyar csapatnál volt a labda, de az óra lepörgetése helyett kapura lőtt, a fordulásból pedig kiharcolta a továbbjutást a dán csapat.

Jól indult a mérkőzés a fehérváriak számára, és előbb 4–2-re, majd 5–3-ra is vezetett a magyar csapat, de Kviesgaard tíz perc után belelendült, és a jobb szélről tarthatatlannak tűnt. Az Esbjerg kapujában Sando is egyre gyakrabban találkozott a labdával, így egyenlített a vendégcsapat, és bár Mayer góllal mutatkozott be, ezt követően egyből két percet kapott, az emberelőnyt kihasználva pedig 3–0-s sorozatot mutattak be a vendégek (6–8).

A hazai időkérés után sem sikerültek túl jól a fehérvári támadások, Kviesgaard rohanása után pedig először volt három gól a különbség a felek között (7–10). Balle két kiállítást is kapott az Esbjerg részéről az első félidőben, azonban ezt csupán egy hetes góllal tudta büntetni a házigazda, a vendégek pedig tartották két-három gólos előnyüket. Tették ezt egészen a félidő hajrájáig, akkor a fehérváriak feljöttek egy találatra (13–14).

A fordulást követően egyből egyenlített a Fehérvár, de Ahlm két gyors góljával meglépett az Esbjerg. Aztán 17–17-nél Azari ziccert rontott, a dánok pedig ismét elmentek kettővel, hogy aztán Mayer ziccere után megint iksz legyen. 19–19-nél megint fordíthatott volna a fehérvári csapat, de Sando védte Tilinger lövését, a dánok pedig a megszokott forgatókönyv szerint elmentek kettővel (19–21).

20–21-nél azonban nem jött az újabb egyenlítés, nem úgy a két dán találat, ezzel pedig már gyakorlatilag háromgólos előnybe kerültek a vendégek (látszott, hogy ezen a meccsen több gól születik, mint az elsőn – 20–23).

A Fehérvár sorozatban három büntetőt végezhetett el, és bár egyet kihagyott, az Esbjerg támadásban teljesen megállt, Siti betörése után pedig egyenlített a magyar csapat, sőt Mayer újabb találatával vezetett is (24–23).

Igaz, csak pár másodpercig, mert az egész meccsen rohanó dánok villámgyorsan egyenlítettek, mégis, mintha fáradni látszottak volna. A hajrára Benzal duplájának köszönhetően 26–25-tel érkeztek meg a csapatok, az elkapkodott magyar támadást követő dán időkérés után pedig Forslund mellé lőtt.

Ami innentől következett az utolsó fél percben, arra nehéz szavakat találni… A Fehérvár dolga ugyanis nagyjából annyi lett volna, hogy lassú támadásokat vezet, ehelyett gyorsan ziccerbe került, de Sando védett, az indulás végén pedig egyenlítettek, sőt emberelőnybe kerültek a dánok.

Már csak tíz másodperc volt hátra, és a magyar időkérés után a dánok nem is szabálytalankodtak, a békés labdázgatás helyett azonban Kazai ejtéssel próbálkozott, Sando megint védett, hátul senki nem maradt, Seest pedig az utolsó másodpercben megszerezte a továbbjutást érő dán gólt.

Így tehát egészen hihetetlen végjátékban elbukott a nagyot küzdő fehérvári csapat, döntős az Esbjerg. 26–27

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FEHÉRVÁR KC–TEAM ESBJERG 26–27 (13-14), Székesfehérvár, 1100 néző. V: Marics, Masic (szerbek)
FEHÉRVÁR: Kiss É. – Azari 2, HERR A. 5 (1), Siti E. 2, Horváth B., TILINGER 8 (4), Vaszari 1. Csere: Hajduch, EMBEROVICS 1, MAYER 4, Kazai, Benzal 3
ESBJERG: SANDRO – KVIESGAARD 6, Seest 2, Balle, AHLM 7 (1), FORSLUND 4, Polman 3. Csere: Grimsbo (kapus), Madsen 3, Grigel 2
Kiállítások: 8 illetve 4 perc Hétméteresek: 8/6 illetve 2/1
Továbbjutott: a Team Esbjerg 51-51-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal
MESTERMÉRLEG
Pal Oldrup Jensen:
– Szörnyű, hogy így kaptunk ki, mert a kezünkben volt a mérkőzés, nagyon sajnálom a lányokat. Az volt az egyetlen nagy problémánk, hogy a visszarendeződéseknél kihasználta a gyorsaságát az ellenfél, és ezeket a támadásokat többnyire góllal fejezte be.
Lars Frederiksen:
– Ha az utolsó pillanatokban nem dobja rá a labdát az ellenfél, akkor nem lett volna esélyünk. Őszintén mondom, hogy egy perccel a vége előtt, amikor kettővel vezetett a Fehérvár, illetve tíz másodperccel a dudaszó előtt nem hittem, hogy mi itt továbbjuthatunk. Lényegében ajándékba kaptuk ezt a győzelmet. Mindkét csapat továbbjutást érdemelt volna.

Lada Toljatti (orosz)-Asztrahanocska (orosz), vasárnap 14.00 (az első mérkőzésen: 24-31)

(Forrás: NSO)