Női NB I: debreceni sikerrel indult a szezon

Női NB I: debreceni sikerrel indult a szezon

2013. 08. 31.
Megosztás

A női kézilabda NB I 2013–2014-es idényének nyitó mérkőzésén a DVSC a szünetben még kétgólos hátrányban volt a Békéscsaba ellen, ám a hazai pályán játszó hajdúságiak végül három góllal győztek.

A focimeccseket a szurkolói regisztráció elleni tiltakozásul bojkottáló debreceni ultrák fantasztikus hangulatot teremtettek a női kézilabdaszezon nyitómeccsére, az új nevén ezúttal bemutatkozó DVSC-TVP pedig meghálálta a szurkolók megelőlegezett bizalmát.

Pedig a vendég csabaiak kezdték jobban a meccset, az első negyed óra vége fele négy góllal is vezettek (2–6), ezt sokáig tartották is, a szünetre mínusz kettőre jött fel a Loki. A hazaiak a 36. percben érték utol az ősi riválist, de csak percekkel később tudták átvenni a kezdeményezést. Miután ez megtörtént, lendületbe jött a DVSC, a hajrában pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

MESTERMÉRLEG
Varga József:
– Ahogy az várható volt, kőkemény csata folyt a pályán és a kispadokon egyaránt. Remek meccsen olyan eredmény született, amelynek a csabaiakon kívül mindenki örül.
Bakó Botond:
– A második félidőben ziccereket hibáztunk, a védekezésünk is visszaesett, így nem szerezhettük meg a két pontot.

NŐI KÉZILABDA NB I

1. FORDULÓ
DVSC-TVP–BUDAPEST BANK BÉKÉSCSABAI ENKSE 27–24 (12–14), Debrecen, 1800 néző. V: Bacs Bán
DVSC: LAJTOS – Slakta 2, Sopronyi 2 (1), Barna, ÁBRAHÁM 2, SISKA 7, Szilágyi Á. 3. Csere: Makai (kapus), Karalyos 1, KUDOR 5, KARNIK SZ. 5 (4), Valovics
BÉKÉSCSABA: VERESS – CSÁKI 4, NIKOLAJENKO 7 (4), Szabó V., Glusica 3, Kelemen 2, Szögi 2. Csere: Sipeki (kapus), Hanczvikkel 2, Gávai 1, Barján 1, Walfisch 2, Dombi
Kiállítások: 10, ill 6 perc Hétméteresek: 7/5, ill. 5/4

Szabó Edina: Alázatra, türelemre van szükség -

A hétvégén a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő ÉTV-Érd a női NB I első fordulóban az újonc Egert fogadja. Szabó Edina, az előző szezon végén 3. helyen végzett csapat vezetőedzője az eddigieknél is stabilabb szereplést vár az új idényben az együttestől.

„A cél az, hogy stabilan megőrizzük az elmúlt évek alatt kivívott helyünket a nagyon magas színvonalú hazai bajnokságban. Ez megerősítené a klubban zajló következetes és racionális munkát. Szeretnénk előrelépni az európai kupákban, és a nemzetközi kézilabdában is a jó hírét vinni az érdi sportnak. Ehhez azt várjuk a lányoktól, hogy mindegyik meccsen tudásuk legjavát adják, és küzdjenek minden egyes alkalommal. A BL-selejtezőn mindenképpen szeretnénk bejutni a döntőbe, ami reális elvárás a csapattól. Bízom benne, hogy ha ez sikerül, akkor sportszerű és izgalmas meccsen dől majd el, melyik csapat jut a főtáblára. Bárhogy is alakul a torna kimenetele, ez esetben folytathatjuk a nemzetközi kupaszereplést” – nyilatkozta Szabó Edina a handballerd.hu-nak, aki természetesen üdvözölte, hogy csapata új sportcsarnokban szerepelhet az ősztől.

„Minden érdi büszke lehet, hogy ilyen létesítménye van a városnak, hiszen így színesebb, gazdagabb lehet a sport és kulturális élet. A csapatnak lehetősége van arra, hogy remek körülmények között írja tovább a saját történelmét hazai és nemzetközi porondon egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog sikerekkel, közös élményekkel, valódi emberi értékekkel megszerettetni az új csarnokot.”

Szabó Edina szerint annak ellenére, hogy jó nevekkel erősített a csapata, időre van szükségük az előrelépésre. „Jó játékosokról van szó, tehát könnyűnek tűnhet a beépítésük. A gyakorlatban ez nem így működik, koncentrációra, alkalmazkodásra és alázatra van szükség a türelem mellett, hogy végeredményül csapattá és értékes közösséggé formálódjon az érdi női kézilabdacsapat” – nyilatkozta Szabó.

Tukalya Katalin kapusedző szerint az érdi kapuvédők sokat fejlődtek az elmúlt években, és már a válogatott kapujának közelében vannak.

„Annyiban változott az elmúlt évekhez képest a munkám, hogy a meccseken én is leülök a kispadra és onnan igyekszem a csapat munkáját segíteni. A kapusoktól azt várom, hogy az elmúlt három év munkájának is köszönhetően érett, jó teljesítményt nyújtó, a csapat meghatározó alakjai legyenek. Nem lepődnék meg, ha Oguntoye Viktória vagy Janurik Kinga már az év végén meghívást kapna a felnőtt válogatott bő keretébe. Ami az egész csapatot illeti, akkor lennék boldog – és ez összecseng a csapat vezetőinek véleményével –, ha a bajnokságban a rájátszás során dobogón végeznénk, a Magyar Kupában egy szerencsés sorsolásnak köszönhetően végig versenyben lennénk, míg a nemzetközi kupában a lehető legtovább jutnánk. A felnőtt csapat mellett továbbra is foglalkozom az Érd utánpótláscsapataiban védő kapusokkal. Az a cél, hogy kapusposzton is meglegyen az Érd felnőtt keretének utánpótlása” – jelentette ki Tukalya.

A bajnoki első forduló további mérkőzései

Szombat
18.00: Fehérvár KC–Siófok Galérius Fürdő
18.00: IPress Center Vác–MTK Budapest
18.00: Veszprém Barabás Duna Takarék–Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
18.00: ÉTV Érd–Eszterházy KFSC Globál Safe

Vasárnap
12.40: FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO

(Forrás: NSO)