Nyomozást indított az olasz rendőrség Powellék ellen

Nyomozást indított az olasz rendőrség Powellék ellen

2013. 07. 17.
Megosztás

Az olasz rendőrség nyomozást indított a doppingellenőrzésen megbukott két jamaicai sprinter, Asafa Powell és Sherone Simspon ellen.

A rendőrök hétfőn, egy nappal a két vágtázó esetének nyilvánosságra kerülését követően tartottak házkutatást a jamaicaiak Lignano Sabbiadoróban található edzőtáborában. Akkor több szert is lefoglaltak, ám hétfőn még csak annyit közöltek, hogy az anyagokat elküldték bevizsgálásra, s még nem indítottak nyomozást, őrizetbe vételre sem került sor.

Kedden délután aztán bejelentették, hogy Powell, Simpson és erőnléti edzőjük, a kanadai Christopher Xuereb ellen is eljárást indítanak az olasz doppingtörvény megsértése miatt. Az udinei ügyészség a törvény tiltott szer birtoklására vagy használatára vonatkozó passzusa alapján kezdeményezte a nyomozást.

A váltóban egyaránt olimpiai bajnok vágtázók a júniusi, jamaicai bajnokságon adtak pozitív mintát, mindkettejüknél a serkentők közé tartozó oxilofrint találtak az ellenőrök.

Menedzserük, Paul Doyle korábban úgy nyilatkozott: meggyőződése szerint Xuereb a felelős azért, hogy a sportolók szervezetébe tiltólistás anyag került. Powell és Simpson pedig még vasárnap adott ki közleményt, s egyaránt hangsúlyozták, hogy tudatosan sohasem doppingolta.

(Forrás: NSO)