OB I: épphogy ikszelt a Szeged Pécsett

OB I: épphogy ikszelt a Szeged Pécsett

2013. 09. 09.
Megosztás

Kilenc másodperccel a befejezés előtt mentett pontot a Szeged Pécsett – ez volt a nyitókör legnagyobb meglepetése. De azért a Debrecen szentesi döntetlenje, illetve a KSI BVSC ellen aratott győzelme is meghökkentő kissé.

A forduló nyitánya mindjárt parádésra sikeredett: a KSI és a BVSC derűs 30 gólos mérkőzésbe gabalyodott, és nem kis meglepedésre a sportiskolások nyertek. Az első félidőben még többnyire a vasutasok vezettek, ám aztán a lelkes ifjak fordítottak a második negyed hajrájában (akiknek a szekerét a honvédos időkből ob I-es tapasztalattal felvérteződő Hangody-testvérek is tolják – speciel öt gólt lőtt a két sebészkezű ifjú, a harmadik testvér, a legifjabb ezúttal nem volt eredményes). A harmadik résztől fogva többször is megugrott két góllal a KSI, ám a negyedikben többször is egálra álltak a felek. 13-13 után a végül négyig jutó Miklós Levente Dávid duplájával ismét a hazaiak mentek el kettővel, sőt, 16-13 is volt nekik, és végül szép győzelmet arattak.

Egy hete, a kupaselejtezőben 17-7-re győzött a Szeged a pécsiek ellen – a vendégek pedig úgy gondolták, nyilván hasonló lesz a forgatókönyv ezúttal is, amire a 0-2-es kezdés még tán rá is erősített. Aztán a második részben egyszerűen állva hagyta őket a szárnyakat kapó Pécs: a végül öt gólig jutó Czigány Károly vezérletével egy 5-1-es nyolc percet produkáltak a baranyaiak, azaz a félidőben három gól volt az előnyük! A harmadik rész sem hozott áttörést, csupán Kiss Csaba talált be egy előnyből – akkor is egy visszaszerzett labdából –, ám további három fórt, valamint egy kettős fórt is kihagytak a kissé dekoncentrált vendégek, akiknél bejött a kapuba Nagy Viktor a második félidőre.
A zárórészben Szivós Márton hamar 6-5-re alakította az állást, ám erre sem tudott igazán építeni a Szeged, hiszen 3:39-cel a vége előtt ismét három góllal vezetett a Kaposvár Práczky és Czigány találatával (8-5). Kiss Csaba fórból hamar beverte a hatodikat, aztán 1:33-mal a vége előtt ismét ő volt eredményes, egy végletekig kijátszott előnyből (a kiállítást követő 22. másodpercben talált be). Egy védett kaposvári lövést egy kontra, majd egy újabb Nagy-védés követett, 20 másodperccel a vége előtt Vincze Balázs időt kért, és 9 szekundummal a duda előtt Aljosa Kunac akcióból döntetlenre mentette a találkozót.
„A támadásunk meg sem közelítette azt, amit egy hete mutattunk – összegzett Vincze Balázs honlapunknak. – A második negyedben nem tudtunk megfelelően reagálni a történésekre, rengeteg fórt hagytunk ki, amiből látszik: fejben nem voltunk megfelelően felkészülve. A BVSC edzőjeként annak idején megtanultam: egy nagycsapat ellen lehet esélyed, de ha a nagycsapat akarja, ezt szétzúzhatja néhány pillanat alatt. Bár a jelenlegi szabályok között talán könnyebb meglepetést okozni, teljesen egyértelmű: nem a játékvezetők tevékenysége miatt alakult így a mérkőzés. Minden tekintetben megvolt a lehetőségünk valami jobbra, de nagyképűen, lelketlenül nem lehet eredményt elérni.”

Némiképp váratlan volt a debreceniek pontvesztése Szentesen. Jó ideig a várakozásoknak megfelelően zajlott a találkozó, a vendégek elmentek 3-0-ra, majd 80 másodperccel a nagyszünet előtt 7-3-ra vezettek, ám a szentesiek kétszer is betaláltak még ebben a játékrészben, és innentől „megbolondult” a meccs. A hazaiak ötször jutottak ötmétereshez, s bár kettőt kihagytak, azért a negyedik negyedben végül csak utolérték a debrecenieket. 10-10 után a vendégek négyszer, a szentesiek egyszer játszhattak fórban, ám egyikből sem lett gól, azaz az ikszet jelentő gól után hét perc alatt már nem esett több találat, maradt a pontosztozkodás.

A vártnál kicsit nehezebben nyert a Szolnok Kaposvárott: bár a kaput eltaláló lövések aránya 12-29 volt (!), a 17-tel több kísérlet csupán négygólos különbséget hozott, leginkább a régi önmagát idéző Szécsi Zoltánnak köszönhetően, aki 55%-os hatékonysággal védett. Megemlítendő még a vendégek szerb légiósának, Sztefan Mitrovicsnak a produkciója: 6 góljával ő a nyitókör legeredményesebb játékosa. A Szolnokban egyébként nem játszott még Kis Gábor és Vámos Márton.

Igencsak megszenvedett az újjáalakult, és most csupán kilenc mezőnyjátékossal felálló (Brugljant és Katonást egyelőre nélkülöző) Vasas az OSC otthonában. A hazaiak a harmadik negyedben még vezettek is az ihletett formában játszó Gyárfás Tamás vezérletével – a juniorválogatott erőssége 5 gólt hintett –, ám 9-8 után a nagyobb rutin az angyalföldiek javára döntött. Steinmetz Ádám akciógóljai jelentették a fordulatot, a negyedik negyedben hamar elment hárommal a piros-kék gárda, és így nem volt kérdés, ki nyeri a partit.

A forduló zárómeccsén a Honvéd gyorsan lerendezte az újonc Ybl együttesét: az első negyedet 1-7-tel tudta le a vendéggárda, amely végül 21 gólig meg sem állt, japán légiósuk, Kodzsi négy góllal mutatkozott az ob I-ben. Mivel az erőviszonyoktól némiképp függetlennek mutatkozott az emberelőnyök aránya (17-6 az Yblnek), Vad Lajos, a Honvéd edzője 16 másodperccel a befejezés előtt jutott el abba a stádiumba, hogy piros lapot érő kommentárt fűzzön a soros ítélethez.

Egyébként némiképp feltűnőek az eltérések a kiállítások számában: épp a szabályváltozások okán kivételesen a fórok számát is kiszippantottuk eredményrögzítő rendszerünkből – egyébként a fejléc alatti menüből bárki megnézheti a meccsek részletes statisztikáit –, és ez alapján látszik, hogy a KSI-meccsen, a Népligetben és Szentesen, meg talán Pécsett nagy volt a szórás, ugyanakkor feltűnően kevés volt az ítélet Kaposvárott, és az OSC-Vasas találkozó is békebeli számadatokat hozott – e két találkozón összesen nem ítéltek annyi súlyos hibát, mint a Fradi-Eger összecsapáson .

Folytatás két hét múlva, jövő hétvégén a kupanegyeddöntők esedékesek – nem akármilyen párharcokkal, azaz jó lenne állandó fazont szabni a bíráskodásnak.

Eredmények, 1. forduló

KSI–BVSC-Zugló 16-14
Kiállítások száma: 19-18, ötösök: 0-2 – összesen: 39
Kipontozódások: 5, ill. 2

Kaposvár–Szolnoki Dózsa-Közgép 9-13
Kiállítások száma: 8-13, ötösök: 1-1 – összesen: 23
Kipontozódások: senki

Széchenyi Bank-FTC–ZF-Eger 10-13
Kiállítások száma: 25-17, ötösök: 1-1 – összesen: 44
Kipontozódások: 6-4

Valdor-Szentes–Debrecen 10-10
Kiállítások száma: 18-13, ötösök: 5-0 – összesen: 36
Kipontozódások: 2-2

PVSK-Füszért–A Híd-Szeged 8-8
Kiállítások száma: 18-11, ötösök: 1-0 – összesen: 30
Kipontozódások: 2-1

OSC-Újbuda–TEVA-Vasas 11-14
Kiállítások száma: 8-9, ötösök: 2-1 – összesen: 20
Kipontozódások: 3-2

Ybl–Rationet-Honvéd 8-21
Kiállítások száma: 6-17, ötösök: 0-1 – összesen: 24
Kipontozódások: 0-3

(Forrás: waterpolo.hu)